2024. április 3.
Nagyon fontos két pontot viszünk haza!
A második félidőben fordított, és megnyerte a csurgói bajnoki rangadót férfi kézilabdacsapatunk.

Mérkőzésből mérkőzésbe – erről szól férfi kézilabdacsapatunk élete ezekben a hetekben, ezúttal a kőkemény eperjesi Európa-kupa csata után a hazai élvonal legnehezebb helyszíneinek egyikére, Csurgóra látogattunk. Kiemelt jelentőségű összecsapás volt ez is, hiszen amellett, hogy közvetlen riválisaink egyikéről van szó, a célunk az volt, hogy sikerélménnyel futhassunk neki a vasárnapi, Tatabánya elleni hazai rangadónak.

Nagy iramban kezdődött az összecsapás, először a 8. percben Nagy Bence gólja után vezettünk, de ezt követően is roppant kiegyenlített játék folyt, ellenfelünkben Gábor Marcell nyújtott kiemelkedőt, az ő átlövéseit nehezen tudtuk tartani, negyedórát követően ikszre álltunk (9-9).

A játékrész második felében nagyon fontos bravúrokat mutatott be a kapunkban Borbély Ádám, de a csaknem hatperces gólcsendünket ezzel is csak nehezen sikerült kompenzálni. A szünet előtt kétszer is három gólos vezetésért támadhattak a hazaiak, ezt megakadályoztuk, de elégedettek nem lehettünk az első harminc percben látottakkal (16-14).

A fordulást követően viszont már leszakadtunk hárommal, sőt Borbély rossz csere után piros, majd kék lapot kapott. Az így kialakult kettős emberhátrányt azonban 2-0-ra megnyertük, nem sokkal később pedig ki is egyenlítettünk (20-20). Ebben a periódusban egyébként Lékai Máté volt a vezér, aki kicsit több, mint hét perc alatt négy gólt rámolt be a csurgói kapuba, a 44. percben pedig Debreczeni Dávid találatával jutottunk előnyhöz – a második félidőben először.

A feljavult védekezés Győri Kristófnak is több segítséget nyújtott a kapuban, érezhetően az első félidőben látottakhoz képest megtorpant támadásban ellenfelünk. Ráadásul az utolsó bő tíz percre Nagy Bence elképesztő lendülettel jött vissza a pályára, hat perccel a vége előtt, amikor riválisunk az utolsó időkérését is elégette, pont az ő három bombagólja jelentette a különbséget (25-28).

Két perccel a vége előtt Kovacsics kiállítását követően egyszer még ránk ijesztett a Csurgó, de egy gól megmaradt a fórból, így a 30-29-es győzelemmel mindkét pontot hazavisszük Budapestre.

Vasárnap pedig jöhet a következő rangadó, a Tatabánya érkezik majd az Elek Gyula Arénába!

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
20. forduló

Csurgói KK – FTC-Green Collect 29-30 (16-14)
Helyszín: 
Sótonyi László Sportcsarnok, Csurgó
Időpont: 
2024. április 3., 18:00
Játékvezetők: 
Horváth Péter, Marton Balázs
Gólszerzők:
Gábor 6, Bazsó 3, Krsmancic 4, Tóth 3, Tufegdzic 3, Zagar 3, Mazurek 2, Papp 2, Szeitl 2, Herceg 1, ill. Lékai 8, Füzi 5, Nagy 5, Bognár 4, Balogh 3, Debreczeni 3, Kovacsics 2

 

Pásztor István: – Gondoltuk, hogy stabil és kemény ellenfél lesz a Csurgó, a mai meccsen szerintem éppen a hullámhegyen volt. Hét héten keresztül játszunk heti két mérkőzést, ráadásul a bajnokság legerősebb csapatai ellen. Hatalmas dolog győzni Csurgón, az utóbbi időben minden második félidőt megnyertünk, még úgy is, hogy vannak hiányzóink. Léptünk előre küzdeni tudásban, koncentrációban, le a kalappal az egész csapat előtt!

Pordán Bálint: – Borzalmasan kemény meccs volt, ahogy vártuk is. Nagyon nehéz ez a sorozat, rengeteg a mérkőzés, ide ráadásul nem győzni járnak a csapatok. Le a kalappal mindenki előtt, hatalmas küzdés volt ez. Ahogyan a második félidőre összeálltunk, abból kell építkezni. Van még bőven feladatunk, megyünk tovább, mostantól előre kell nézni!

 

Cikkajánló

Kovacsics Péter: „Jó elegyet alkothat a keret”

Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin