2026. október 17.
„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”
Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Férfi kézilabdacsapatunk 32-29-re nyert péntek este a Budai Farkasok ellen az Elek Gyula Arénában, a negyedik bajnoki győzelem pedig azt jelentette, hogy a pénteki játéknap végén a harmadik helyen állt a tabellán.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón ferencvárosi részről először vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

– Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert hétközben is elmondtam, hogy a Farkasok kerete erősebb, mint amit a tabellán elfoglalt pozíciójuk mutat. Biztosan vannak sérüléseik, nehézségeik, de mi becsülettel felkészültünk, ugyanúgy, mint a többi mérkőzésre. Nagy részben meg tudtuk oldani a feladatot, egyszer-egyszer nem, de istenigazából mindenki, aki pályán volt, hozzátett, emellett pedig szerintem volt négy-öt extra teljesítmény.

A háromgólos Lékai Máté szerint presztízsmérkőzést nyert meg péntek este az együttes.

– Ki-ki mérkőzésre számítottunk, igyekeztünk minél jobb teljesítménnyel előállni. Pista (Pásztor István, a Budai Farkasok vezetőedzője - a szerk.) volt edzőnk, presztízsmérkőzés volt, amit szerettünk volna megnyerni. Sokáig szoros volt, a második félidőben egy tízperces szakaszban kialakítottunk egy nagyobb különbséget, és utána azzal próbáltunk sáfárkodni. Azt gondolom,

a kis csipet-csapatunk jó úton jár, van már nyolc pontunk, amit szerintem a szezon előtt nem biztos, hogy gondolt volna bárki.

Nyilván a győzelmek által jó a hangulat is, mindenkinek megvan az önbizalma, úgyhogy dolgozunk tovább, hogy az őszi szezonban még tudjunk pontokat szerezni.

A mérkőzés legszebb pillanatai:

Férfi kézilabdacsapatunk jövő szombaton a Gyöngyös vendége lesz az NB I 7. fordulójában.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
6. forduló

Ferencvárosi TC – Budai Farkasok-Rév 32-29 (13-13)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. október 16., 18:00
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Gólszerzők: Koller 7, Juhász Á. 6, Nagy B. 5 (3), Tóth P. 4, Bálint 3, Csanálosi 3, Lékai 3, Balogh Á. 1, ill. Juhász Á. 7 (2), Draskovics 5, Panic 4, Melnicsuk 4, Horváth 3, Kövecses 2, Prainer 2, Sinkovits 1, Pintér 1

________________________________________

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat.

Cikkajánló

Remekeltek korábbi játékosaink az Eb-selejtezőn

Öt FTC-nevelésű játékossal a csapatban ütötte ki Montenegrót a férfi kézilabda-válogatott Tatabányán.
...

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin