2025. december 10.
Nem tudtunk meglepetést okozni az évzárón
A második félidőben kapaszkodtunk, de elvitte a Szeged a két pontot a férfi kézilabda-bajnokin.

Remek sorozatban vártuk az év utolsó mérkőzését, amelyen a kézilabdázás legnagyobb színpadán, a Bajnokok Ligájában edződő Szeged volt az ellenfelünk. A favoritok tehát nem mi voltunk szerda este, de az elmúlt hetekben többször bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk meglepetést okozni, a Szeged a szezon első felében azt, hogy hajlamos pontokat hullajtani. A keretünk annyiban változott a múlt szombatihoz képest, hogy Horváth-Garaba Ádámot is elvesztettük sérülés miatt.

Szegedi gólokkal és Mikler-védésekkel indult a meccs, de pánikra nem volt okunk, mert a helyzeteink megvoltak, „csak” gólra kellett váltani azokat. Az ellenfélből Sostaricot nem tudtuk tartani, hetesből és szélről is szinte hibátlanul lőtt, nálunk meg egyelőre nem volt olyan vezéregyéniség, aki kiemelkedőt nyújtott volna, ezért és a közepes helyzetkihasználásunk miatt nem volt esélyünk utolérni a Szegedet (6-10).

Pásztor István a 17. percben kért először időt, ezt követően könnyebben jöttek a gólok, de a legtöbbször nagyon gyorsan jött rá a vendégtalálat. Majd jött egy rövidzárlat, pár percre nagyon megzavarodtunk, és a Szeged megduplázta az előnyét (11-19). A félidő hajrája viszont nekünk sikerült jobban: Füzi Dániel góljának és Borbély Ádám védésének köszönhetően hatra kapaszkodtunk a szünet előtt. (14-20).

A fordulás utáni első találatot is Füzi jegyezte, de ennél tovább nem zárkóztunk, sőt, pár perccel később visszaállította a Szeged a nyolcgólos különbséget. Érezhető volt a csapaton az elmúlt hetek fáradtsága, sokszor hoztunk rossz döntést annak ellenére, hogy a helyzetkihasználásunk javult a második félidőre.

Mínusz nyolcról (20-28) indult az utolsó negyedóra is, a reális célunk innentől az lehetett, hogy ezt az etapot megnyerjük. Az utolsó erőtartalékokat mozgósítottuk, védekezésben egyértelműen ez volt a legjobb etapunk, így ezt a részfeladatot bőven teljesítettük, és a végére abszolút vállalható távolságba kerültünk a tavalyi ezüstérmestől: 33-30-as Szeged elleni vereséggel zártuk 2025-öt.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
13. forduló

FTC-Green Collect – OTP Bank-Pick Szeged 30-33 (11-19)
Helyszín:
Elek Gyula Aréna
Időpont:
2025. december 10., 18 óra
Játékvezetők:
Horváth Péter, Marton Balázs
Gólszerzők:
Füzi 5, Győri M. 5, Csörgő 4, Ancsin 3, Bujdosó 3 (3), Juhász 3, Debreczeni 2, Nagy B. 2, Csanálosi 1, Karai 1, Kovacsics 1, ill. Frimmel 7 (2), Sostaric 7 (2), Garciandia 5, Mackovsek 4, Smárason 4, Kukic 2, Gottfridsson 1, Jelenic 1, Kalarash 1, Toto 1

Cikkajánló

Magabiztos siker a válogatott szünet előtt

Férfi kézilabdacsapatunk a szoros második félidő után nyolc góllal nyert Budakalászon.

Sorozatban a harmadik idegenbeli siker a cél!

Férfi kézilabdacsapatunk szombaton a múlt héten bravúrgyőzelmet arató Budakalász otthonába látogat.

Már az elején eldöntöttük, győzelem Balatonbogláron!

Férfi kézilabdacsapatunk a szezon egyik legjobb teljesítményével kiütéses sikert aratott a NEKA ellen.

Győztes rangadó után újabb két pont a cél!

Nehéz feladat vár férfi kéziseinkre Balatonbogláron, ahol szombaton elvennék a NEKA 2026-os veretlenségét.

„A téli szünet után érkeztem meg tényleg a csapatba”

Csanálosi Richárd kölcsönszerződése után a következő évadban is férfi kézilabdacsapatunk játékosa lesz.

Nagyot léptünk a nemzetközi kupaszereplés felé

Bár még sok van hátra a szezonból, elmondható: férfi kéziseink kulcsfontosságú rangadót nyertek Győrben!

Csörgő Kristóf: „Minden új felállás egy új lehetőség”

Férfi kézilabdacsapatunk irányítóját kérdeztük a szombati, Győr elleni idegenbeli rangadóról.

Szombaton jön az év első Győr elleni rangadója!

Férfi kéziseink jó pozícióból várják a hétvégét, mégis fontos lenne oda-vissza legyőzni az ETO-t.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin