Az előző évadot bajnoki bronzérmesként záró férfi kézilabdacsapatunk 2025/26-os keretével kapcsolatban – Koller Tamás és Tóth Péter érkezése mellett – vár még ránk néhány bejelentés, de annyi elmondható, hogy a csapat magja együtt marad a következő egy évben is. Az otthoni, egyéni edzéset követően a közös munka július 21-én kezdődik,
augusztus 1-jén pedig már első edzőmeccsét játssza Pásztor István együttese
Eperjesen, a szlovák bajnok Tatran Presov otthonában.
Az idén nyáron is Balatonbogláron edzőtáborozik együttesünk, a program végén pedig megmérkőzik a Celjével. Majd hét nappal később újabb szlovén rivális, a Trebnje vár rá, akkor már Nagykanizsán. Két héttel a szezonstart előtt, augusztus utolsó előtti hétvégéjén pedig Balatonfüreden veszünk részt négycsapatos nemzetközi tornán.
A felkészülési mérkőzések látogathatóságáról később adunk tájékoztatást.

Férfi kézilabdacsapatunk a jó kezdés után kikapott a bajnoki döntős szegediektől.
Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.
Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!
Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.
Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.
Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.
A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.
Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.