2025. február 22.
Oda-vissza legyőztük legnagyobb riválisunkat!
Férfi kéziseink újra megverték a Tatabányát, egyúttal nagy csatát nyertek a dobogóért folytatott harcban.

Hasonlóan különleges előzményekkel készülhetett férfi kézilabdacsapatunk a Tatabánya elleni rangadóra, mint az őszi, hazai mérkőzésre – csak éppen fordított előjelekkel. Ezúttal nem a mieink érkeztek meglepő vereségből, a tavasz elején riválisunk került gödörbe, a célunk pedig nem lehetett más, mint hogy legalább még egy bajnoki forduló erejéig benne is maradjon.

Ugyanakkor ahogyan azt válogatott irányítónk, Lékai Máté is hangsúlyozta a találkozó előtt, egy ilyen mérkőzésen nem számít sem az őszi fölényes siker, sem pedig az elmúlt hetek formája, csakis az, hogy ki mit nyújt a kétszer harminc percben a pályán. A kölcsönadott Juhász Ádámot leszámítva minden sérült játékosunk felépült a múlt szombati összecsapáshoz képest, azaz Lékai mellett Borbély Ádám és Győri Mátyás is tudta vállalni a játékot.

Már az elején érződött, hogy tudatosan futunk rá az ellenfélre, ha gólt is kaptunk, igyekeztünk másodpercek alatt válaszolni. Működött is a gyors játék, bő tíz perc után kettővel vezettünk (6-8), és a védekezésre sem lehetett panasz: akadt olyan periódus, amelyben csaknem tíz percig érintetlen maradt az első játékrészben három hétméterest is hárító Győri Kristóf kapuja.

Összességében az egész félidőben az látszott, hogy sokkal jobban akarjuk a győzelmet, mint a hazaiak, a szabad labdákra rendre egy ferencvárosi játékos vetődött először. Szerencsére mindez az eredményen is látszott, öt perccel a szünet előtt Ancsin találatával már öttel vezettünk. Ezt az előnyt megtartottuk, így az őszi találkozóhoz hasonlóan jelentős előnyben voltunk egy félidő után (10-15).

A fordulás után is irányítottuk a játékot, a védekezésünk nem volt annyira feszes, de elöl rendre jó megoldásokat találtunk, Győri Mátyás a szünetet követő tíz percben három góllal érkezett meg a pályára (16-23). Nem lehet elmenni szó nélkül Tóth Ádám teljesítménye mellett sem, aki az eddigi legjobb meccsét játszotta a Ferencvárosban, és a 49. percben már a hetedik gólját szerezte (23-29).

Ez azt is jelentette, hogy a mérkőzés hajráját viszonylag nyugodtan kezdhettük, a legfontosabb feladat az eredmény menedzselése volt. Nagyon könnyen kaptuk a gólokat, egyre lelkesebb lett a Tatabánya, elöl pedig megtorpantunk, öt perccel a vége előtt visszajött kettőre a Tatabánya (32-34).

Aztán jött egy-egy nagyon megnyugtató gól előbb Győritől, majd Nagy Bencétől, így az előnyünk nem forgott veszélyben, 37-34-es siker lett a vége.

Először győztünk a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban, ezzel pedig nemcsak két pontot szereztünk, hanem óriási csatát nyertünk a dobogóért folytatott harcban. Jövő pénteken hazai pályán a Dabas ellen folytatjuk, jegyvásárlás online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen nyitvatartási időben a Kismartoni úti pénztárban.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
16. forduló

MOL Tatabánya KC – FTC-Green Collect 34-37 (10-15)
Helyszín:
Multifunkciós Csarnok, Tatabánya
Időpont:
2024. február 22., 15:15
Játékvezetők:
Bócz László, Wiedemann Viktor
Gólszerzők:
Plaza 6, Krakovszki B. 5, Przytula 4, Damartin 3, Dissinger 3, Éles 3, Topic 3, Enomoto 2, Maras 2, N’Tanzi 2, Rodríguez Alvarez 1, ill. Tóth Á. 8, Lékai 6, Győri M. 5, Karai 4, Ónodi-Jánoskúti 4, Kovacsics 3, Nagy B. 3, Ancsin 2, Debreczeni 1, Győri K. 1

Cikkajánló

Két rangadó egy áráért – akció a Füred elleni meccsre!

Férfi kéziseink bajnokijára idei labdarúgóbérlettel és a Fradi-Újpestre szóló jeggyel díjmentes a belépés.

Kilvinger Bálint lesz férfi kézilabdázóink vezetőedzője

Férfi kézilabdacsapatunk új vezetőedzője 2026 nyarán veszi át az irányítást.

Döntetlen az utolsó téli edzőmeccsen

Férfi kézilabdacsapatunk csütörtök este az Európa-ligában még versenyben lévő, horvát Nexével találkozott.

Nyáron távozik Pásztor István

Férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzője negyedik ferencvárosi szezonja végén távozik.

Vladan Matics: „Nagyon jó emlék a fradis időszak”

Férfi kézilabdacsapatunk pénteken a szerb Vojvodinával találkozott, amelyet korábbi trénerünk vezet. Interjú.

Szoros vereség a szerb éllovas otthonában

Férfi kézilabdacsapatunk egy góllal kapott ki a Vojvodinától az újvidéki felkészülési meccsen.

Győri: Jó volt visszatérni az arénába!

Átlövőnk nyolc góllal vette ki a részét férfi kézilabdacsapatunk Tatran Presov elleni pénteki sikeréből.

Magabiztos győzelem 2026 első mérkőzésén

Férfi kézilabdacsapatunk mindhárom „harmadot” megnyerte a Tatran Presov elleni hazai felkészülési meccsen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin