2023. február 7.
Óriási bravúr, legyőztük a francia bronzérmest!
Szinte végig vezetve múltuk felül a francia PAUC Handballt a hazai El-csoportmeccsen.

A jelenlegi évadban a negyedik keddet tölthettük úgy, hogy férfi kézilabdacsapatunk hazai Európa-liga-csoportmérkőzésére készültünk. A hazai mérlegünk eddig egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség volt – ezúttal pedig az eddigi legerősebb rivális, a francia bajnokság legutóbbi idényének bronzérmese, az Aix-en-Provence-i PAUC Hanbdall érkezett a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontba. Vagyis nagy bravúrra volt szükség ahhoz, hogy pozitív irányba billenjen az itthoni El-csoportkörös mérlegünk.

Ezúttal két legrutinosabb játékosunk, Balogh Zsolt és Lékai Máté volt a kimaradó, így persze, lehetőséget kaptak azok a játékosaink, akik a szezonban eddig kevesebbszer jutottak szóhoz. A találkozót egyperces gyászszünet előzte meg a hétfői, törökországi földrengés áldozatai előtt tisztelegve, utána azonban rögtön jó hangulatban indult a meccs.

Kiválóan kezdtünk, Prainer Viktor átlövésgóljával szereztük meg a vezetést, majd a sikeres védekezés után Füzi Dániel vágta be a kipattanót. Közben pedig hátul is a napokban többször emlegetett tatabányai második félidős produkcióra emlékeztetett a teljesítményünk. Amikor pedig a franciák átjutottak a falon, ott volt Borbély Ádám, és többször is ziccerhelyzetben mentett. Bő tíz perc után kettővel vezettünk (6-4).

Harmadik nekifutásra már megszereztük a háromgólos előnyt is Ónodi-Jánoskúti Máté pazar alsólövésével, és ugyan a következő percekben a vendégek feljöttek egyre, pániknak a legkisebb jele sem látszott a fiúkon. Debreczeni találatával visszaállítottuk a plusz hármat, sőt, miután Borbély kapuját kettős emberelőnyből sem tudta bevenni a rivális, 13-8-as előnybe kerültünk. A játékrész hajrájában ugyan két gól ebből elolvadt, de annyira jól mutatott a játékunk az első harminc percben, hogy elégedetlenségre emiatt sem volt okunk (15-12).

A folytatásban kissé megállt a támadójátékunk, ezt pedig – bár továbbra sem védekeztünk rosszul – kihasználták a franciák, és a 42. percben a meccsen először utolértek minket, sőt egy támadással később a vezetést is átvették (17-18).

Ez volt az pont, amikor Pásztor István elővette a hét a hat elleni játékot, ismét elkezdtük diktálni a ritmust, és négy perccel később már újra mi vezettünk. Az 50. percben pedig Török Ádám betörése után 23-20 volt ide, francia időkérést követően így fordultunk rá a hajrára.

Nem nagyon tudott változtatni ezzel sem a vendég vezetőedző, majd Debreczeni Dávid találata után szinte felrobbant a csarnok, s bár ismét jött néhány rosszabb támadás, Borbély hetest védett, és nem engedte kettőnél közelebb a PAUC-ot (24-22).

Három perccel a vége előtt, amikor Nagy Bence a passzív utolsó passzánál a hálóba bombázott, már fél lábbal tényleg a győzelem kapujában voltunk (26-23), a záró akkord pedig a végig kiválóan teljesítő Töröké volt. Pozitív irányba billentettük tehát a hazai mérlegünket, hiszen óriási győzelmet arattunk a remek erőkből álló, tavalyi francia bronzérmes PAUC ellen.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
B csoport, 7. forduló

Ferencvárosi TC – PAUC Handball 28-25 (15-12)
Helyszín: 
Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Időpont: 
február 7., 18:45
Játékvezetők: 
Bogdan Nicolae Stark, Romeo Mihai Stefan (románok)
Gólszerzők: 
Nagy B. 7, Imre 4, Debreczeni 3, Füzi 3, Ónodi-Jánoskúti 3, Prainer 3, Török 3, Bognár 2, ill. Vergely 5, Claire 4, Lagarde 4, Labigang 2, Loesch 2, Moreira Rodriguez 2, Ong 2, Silva de Borges 2, Camarero 1, Kristjansson 1 

Cikkajánló

Bujdosó Bendegúz: Nüanszok dönthetnek a görögök ellen

Kézisünknek a jelenlegi a nyolcadik szezonja a Ferencvárosban, amely akár a legsikeresebb is lehet.

Összeállt a védekezés, magabiztosan győztük le a PLER-t

Férfi kéziseink megfogyatkozva is legyőzték a fővárosi riválist, és ideiglenesen felléptek a harmadik helyre.

Kitűnő formában lévő PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink szerdán kulcsfontosságú fővárosi bajnokit játszanak a szombati Európa-kupa elődöntő előtt.

Sok hiányzóval is helyt álltunk a Veszprém ellen

Férfi kéziseink kikaptak ugyan a Telekom Veszprémtől, de láttunk biztató jeleket a jövő hétre.

Korábban kezdődik az Olympiakosz-meccs!

Előrehozott időpontban kezdődik a jövő heti Európa-kupa elődöntő, így át lehet majd érni a futball bajnokira.

A héten a második BL-csapat következik

Itt az újabb nagy feladat férfi kézisienk előtt, a Telekom Veszprém érkezik az Elek Gyula Arénába.

Kikaptunk Szegeden, góllal debütáltak a Mészáros ikrek

Az első negyedórában szorosan tartottuk a meccset, utána pedig fiataljaink bizonyíthattak a Pick Arénában.

Pásztor István: A jövő hét lesz kulcsfontosságú!

Férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzője a Szeged és a Veszprém elleni célokról beszélt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin