2023. február 2.
Óriási csata után búcsúztunk a Magyar Kupából
A második félidőre nagyot javult a védekezésünk, de a hajrában pontosabb Tatabánya jutott tovább a kupában.

Másfél hónap után készült ismét tétmérkőzésre férfi kézilabdacsapatunk, csütörtök délután a MOL Tatabánya KC otthonába utazott az évadbeli első Magyar Kupa-összecsapására. A januári felkészülésünk alapján joggal bízhattunk a sikeres bemutatkozásban, hiszen a mind a négy edzőmeccsünket megnyertük az elmúlt hetekben, győztünk többek között Celjében is.

Viszont mivel a Veszprém és a Szeged a sorozat ezen szakaszában még nem szerepel, a lehető legnehezebb rivális volt a K&H liga harmadik helyezettje, a párosítást pedig joggal tekinthettünk a forduló legnagyobb rangadójának. Ezért csak az elmúlt hetekben többször emlegetett feszes védekezéssel és fegyelmezett játékkal lehetett esélyünk a továbbjutásra.

A találkozót ezúttal a tenisz Davis-kupa-meccs miatt nem a város új arénájában, hanem a Földi Imre Sportcsarnokban rendezték. A vb-n részt vett játékosaink közül Bujdosó Bendegúzra és Kovacsics Péterre már a mai keretben is számíthatott a szakmai stáb, Lékai Máté még pihenőt kapott, mellette Bohács Sándor volt a másik kimaradó.

Bár nagy lendülettel vetettük bele magunkat a találkozóba, a kezdés nem az elképzeléseink szerint alakult, elsősorban a kihagyott ziccereink miatt bő tíz perc alatt 7-3-ra elhúztak a hazaiak.

Pásztor István időkérése után elkezdtük a felzárkózást, és két gólra megközelítettük a hazaiakat (10-8), s úgy tűnt, Imre Bence szabályosnak látszó labdaszerzése után már a mínusz egyért is mehetünk, ám végül visszafújták az akciót. Ezt követően gyorsan kaptunk két gólt, nem sokkal később pedig hatra nőtt a hátrányunk (16-10).

A játékrész hajrájában viszont már sikerült megfékezni a Tatabányát, hosszú támadásokra kényszerítettük őket, és az utolsó percekből kihoztuk a maximumot azzal, hogy felzárkóztunk háromra (17-14).

A szünet után azonnal elkezdhettük volna a kapaszkodást, de Székely Márton két hetest is kivédett, így már megint pillanatok alatt öt gól volt közte (20-15). Innentől kezdve azonban védekezésben emberfelettit nyújtottunk, szinte az összes tatabányai támadás passzívig ment, és nem is nagyon volt út Borbély Ádám kapujába (20-18).

Tizenkét perccel a vége előtt aztán feljöttünk egyre, közben Borbély négy tatabányai hetest is megfogott, jól működött a támadójátékunk, és az 51. percben Nagy Bence bombájával hosszú idő után egyenlítettünk.

Sőt, Imre Bence kínaiból szerzett találatával a vezetést is átvettük. Támadhattunk a plusz két gólért is, de kétszer elrontottuk a hét a hatot, ezt pedig kétszer büntették üres kapus góllal a hazaiak. A legvégén kijöttünk emberfogásra, de sajnos már nem volt visszaút, és 27-24-es sikerével a hajrában pontosabb Tatabánya jutott tovább a legjobb nyolc közé a kupában.  

Ahogyan a meccs után sajtótájékoztatón kapusunk, Borbély Ádám is mondta, így ki lehet kapni, és a második félidei védekezésünkre mindenképpen lehet építeni a folytatásban, akár már a keddi, PAUC elleni Európa-liga-meccsen is.  

FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR-KUPA
IV. forduló

MOL Tatabánya KC – Ferencvárosi TC 27-24 (17-14)
Helyszín:
 Földi Imre Sportcsarnok
Időpont: 
2023. február 2., 18 óra
Játékvezetők: 
Horváth Péter, Marton Balázs
Gólszerzők:
Peric 8, Rodríguez Alvarez 5, Győri 4, Topic 4, Maras 3, Ugalde 2, Ancsin 1, ill. Imre 6, Ónodi-Jánoskúti 5, Bognár 4, Nagy B. 4, Debreczeni 2, Csörgő 1, Füzi 1, Pordán 1

Cikkajánló

Bujdosó Bendegúz: Nüanszok dönthetnek a görögök ellen

Kézisünknek a jelenlegi a nyolcadik szezonja a Ferencvárosban, amely akár a legsikeresebb is lehet.

Összeállt a védekezés, magabiztosan győztük le a PLER-t

Férfi kéziseink megfogyatkozva is legyőzték a fővárosi riválist, és ideiglenesen felléptek a harmadik helyre.

Kitűnő formában lévő PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink szerdán kulcsfontosságú fővárosi bajnokit játszanak a szombati Európa-kupa elődöntő előtt.

Sok hiányzóval is helyt álltunk a Veszprém ellen

Férfi kéziseink kikaptak ugyan a Telekom Veszprémtől, de láttunk biztató jeleket a jövő hétre.

Korábban kezdődik az Olympiakosz-meccs!

Előrehozott időpontban kezdődik a jövő heti Európa-kupa elődöntő, így át lehet majd érni a futball bajnokira.

A héten a második BL-csapat következik

Itt az újabb nagy feladat férfi kézisienk előtt, a Telekom Veszprém érkezik az Elek Gyula Arénába.

Kikaptunk Szegeden, góllal debütáltak a Mészáros ikrek

Az első negyedórában szorosan tartottuk a meccset, utána pedig fiataljaink bizonyíthattak a Pick Arénában.

Pásztor István: A jövő hét lesz kulcsfontosságú!

Férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzője a Szeged és a Veszprém elleni célokról beszélt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin