2022. december 7.
Pásztor István: Végre tudunk csodát is csinálni!
Kedd este hősies küzdelemben mentettünk pontot a Valur ellen az El-ben; vezetőedzőnket kérdeztük.

Lelkileg is nehéz hét után a második félidőben sokáig úgy tűnt, hogy pont nélkül marad férfi kézilabdacsapatunk az izlandi Valur ellen a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban játszott Európa-liga-csoportmeccsen, azonban parádés hajrával, hétgólos hátrányból 33-33-as döntetlenre mentettük a találkozót. Az összecsapásról vezetőedzőnket, Pásztor Istvánt kérdeztük.

Csodálatos volt, ahogyan visszakapaszkodott a csapat a második félidőben. Milyen volt ezt a pálya mellett megélni?
Végre tudunk csodát is csinálni! Ismét léptünk egyet előre, nem voltak túl jók az előzmények, és kicsit tartottam is a meccstől, mert a Valur nagyon jól összeszedett ellenfél, látszott, hogy ha bármilyen picit hibázunk, az azonnal visszaüt. Az első félidőben kevésbé csináltuk azt, amit a legjobban tudunk, a másodikban aztán bizonyítottuk, hogy jó visszarendeződéssel, jól zárt hatos fallal és persze remek kapusteljesítménnyel vissza tudunk jönni egy ilyen mérkőzésbe is.

A második félidőben hétgólos hátrányban a Fradi-szív segített a felzárkózásban?
Mindenképpen benne volt a Fradi-szív is, persze. És amit a szurkolók ismét beletettek, az utolsó tíz percben itt olyan „cirkusz” volt megint, mint a svédek ellen, pedig most nem voltak annyian a lelátókon. Le a kalappal előttük, óriási segítség és nagy élmény volt újra!

A nemzetközi porondon kevésbé tapasztalt játékosok közül óriásit játszott Bognár Alex és a keret legfiatalabb tagja, Csörgő Kristóf is főszerepet vállalt az utolsó pillanatokban, nem mellesleg ő harcolta ki a végül döntetlent érő utolsó büntetőt is…
Az utolsó két időkérés után Kristóf volt a kulcs, mert ő az a játékos, akit ha felébresztesz éjszaka és azt mondod neki, hogy csináld ezt, akkor megcsinálja teljes lendülettel és erőbedobással. Nyilván még tapasztalatlan és sokat kell tanulnia, de az biztos, hogy ilyen kulcsmomentumokban is lehet őt használni.

A fiúk közül többen is úgy fogalmaztak, ez most többet ér nekik, mint egy pont. Tényleg többet ér?
Eufórikus meccs lett ezzel a döntetlennel, úgy, hogy egyébként ismét benne volt azért a győzelem is. A végén nem kezeltük jól, hogy kijöttek nyitott védekezésre, ilyenkor meg kell kicsit állni, és nem azonnal akciót indítani. De ne legyünk telhetetlenek, mínusz hétről tényleg nagy dolog ez a pontszerzés!

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
B csoport, 5. forduló

Ferencvárosi TC – Valur 33-33 (14-18)
Helyszín: Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Időpont: december 6., 18:45
Játékvezetők: Bartosz Leszczynski, Marcin Piechota (lengyelek)
Gólszerzők: Bognár 7, Debreczeni 5, Bujdosó 4, Kovacsics 4, Nagy B. 4, Balogh 3, Csörgő 3, Füzi 2, Prainer 1 ill. Valencia 10, B. Óskarsson 8, A. Óskarsson 5, Gíslason 3, Stefánsson 3, Pálsson 2, Hostert 1, Svölu Baldursson 1

Cikkajánló

Négy napon belül kétszer is játszunk a Győrrel

Férfi kéziseink vasárnap pótolják a félbeszakadt bajnokit, majd három nappal később a kupában szerepelnek.

Sokat jelentene az újabb hazai siker

Péntek este az újonc Egerrel meccsel férfi kézilabdacsapatunk, a találkozó előtt Török Ákost kérdeztük.

A Győrrel találkozunk a kupában

A Magyar Kupa III. fordulójában élvonalbeli együttes vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.

Imre Bence: „Előtörtek az emlékek, elérzékenyültem”

A péntek esti kézilabda-bajnokin Imre Bence 2024 után tért vissza játékosként az Elek Gyula Arénába.

Két ponttal távozott a címvédő

Férfi kézilabdacsapatunk az első tíz percben tudta szorosan tartani a Veszprém elleni bajnokit.

„Jó lenne minél tovább partiban maradni a Veszprémmel”

A péntek esti, Veszprém elleni hazai bajnoki előtt kapusunkkal, Mikler Krisztiánnal készítettünk interjút.

BL-bravúr után érkezik a címvédő

Az első hazai meccsét megnyerő férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Veszprémet fogadja.

Elindult a jegyértékesítés a Veszprém elleni bajnokira!

Férfi kézilabdacsapatunk pénteken 18 órakor az Elek Gyula Arénában fogadja a bajnoki címvédőt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin