2023. június 29.
Pazar végjátékkal elődöntősök vagyunk az U21-es vb-n!
Ónodi-Jánoskúti vezér volt a hajrában, a magyar válogatott a horvátokat legyőzve bejutott a 4 közé Berlinben.

Tizennyolc éve nem látott bravúrra készült a magyar válogatott az U21-es férfi kézilabda-világbajnokság berlini végjátékában, ugyanis 2005-ben volt legutóbb a junior-vb legjobb négy csapata között a mások mellett Császár Gábort és Mikler Rolandot felvonultató együttes. Látva az eddigieket minden esélyünk megvolt arra, hogy a horvátokat is átlépjük, és az elődöntőbe jussunk, amelyben egyébként a portugálokat legyőző Izland várt ránk.

A mérkőzés elején elsősorban a védekezésünk volt dicsérhető, az első gólt felállt fal ellen a 10. perc elején lőtték a horvátok, közben pedig támadásban precízen használtuk ki ellenfelünk hibáit (6-3).

A huszadik perchez közeledve már 11-5-re is vezettünk, a félidő hajráját viszont alaposan elrontottuk, védekezésben többször belehibáztunk, elöl pedig a dudaszó előtti hat és fél perces gólcsendet nem bírta el az előnyünk, döntetlennel mehettünk pihenni (13-13).

A fordulás után is kissé küszködtünk, a beálló elleni védekezés nem működött, át is vették a vezetést a horvátok, mi pedig futottunk az eredmény után. Az egyenlítés azért összejött, így a végén bő tíz perces meccs kezdődött (21-21).

Az 53. percben nagyon hosszú idő után Ónodi-Jánoskúti Máté góljával vettük át újra a vezetést. Jobbátlövőnk fél perccel később védekezésben nagyon fontos belemenést harcolt ki, majd a következő támadásunkban óriási bombát helyezett el a horvát kapuba, így az utolsó öt percre 23-21-gyel fordultunk rá.  Nem sokkal ezután pedig Ónodi-Jánoskúti (ki más?) emelt az üres kapuba, azzal a találattal már néggyel vezettünk, akkor, kevesebb, mint négy perccel a vége előtt már nehéz volt elképzelni, hogy ebből ne magyar győzelem és továbbjutás legyen.

Végül 28-23-ra győztünk, és készülhetünk a szombati, Izland elleni elődöntőre. S persze ezzel a sikerrel már eldőlt, a magyar válogatott biztosan éremért játszhat az U21-es vb-n. Tizennyolc év után.

FÉRFI U21-ES KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (NÉMETORSZÁG-GÖRÖGORSZÁG, JÚNIUS 20-JÚLIUS 2.)

Negyeddöntő (Berlin)

Magyarország – Horvátország 28-23 (13-13)
A magyar csapat gólszerzői:  Lukács 5, Ónodi-Jánoskúti 4, Papp 4, Ilic 3, Sztraka 3, Fazekas 2, Karai 2, Ludmán 2, Krakovszki Zs. 1, Pergel 1, Sisa 1

A másik három mérkőzésen:
Feröer-szigetek – Szerbia 27-30
Izland – Portugália 32-28
Németország – Dánia (később játsszák)

A magyar válogatott vb-kerete:
Kapusok: Mikler Krisztián (BFKA-Veszprém), Palasics Kristóf (NEKA), Takács Ákos (PLER-Budapest)
Jobbszélsők: Imre Bence (FTC), Krakovszki Zsolt (NEKA)
Jobbátlövők: Ilic Zoran (Telekom Veszprém), Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC), Temesvári Gábor (NEKA)
Irányítók: Fazekas Gergő (Wisla Plock, lengyel), Lukács Péter (Telekom Veszprém), Sztraka Dániel (NEKA)
Beállók: Karai Miklós (NEKA), Papp Tamás (NEKA)
Balátlövők: Jánosi Tamás (BFKA-Balatonfüred), Ludmán Marcell (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Pergel Andrej (Telekom Veszprém), Tárnoki Márkó (NEKA)
Balszélsők: Krakovszki Bence (NEKA), Sisa Erhárd (NEKA)

(Fotó: IHF)

Cikkajánló

Vereség Szegeden a szezon utolsó meccsén

Férfi kézilabdacsapatunk a jó kezdés után kikapott a bajnoki döntős szegediektől.

A bajnoki döntőre készülő Szeged ellen zárunk

Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.

Röhögőgörcsös kvíz Kovacsics Petivel és Füzi Danival

Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!

Parázs csatában nyertünk az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.

Az újabb győzelem a cél az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.

Ebben a szezonban is oda-vissza legyőztük a Tatabányát!

Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.

Meghosszabbítanánk a Tatabánya elleni jó sorozatot

A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.

Győri Mátyás készülhet a vb-selejtezőkre

Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin