2024. szeptember 14.
Pont nélkül maradtunk
A szinte tökéletes kezdés után utolsó pillanatokban kapott góllal kaptak ki férfi kéziseink Komlón.

A súlyos dániai vereség után hazai pályán győzelemmel búcsúzott () az Európa-liga selejtezőjében az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata. A múlt vasárnapi teljesítmény már olyan volt, amiből igenis lehetett és kellett is építkezni a közelgő bajnokikra – mindenekelőtt az első, komlói fellépésre.

Annak ellenére, hogy a Komló általában nem tartozik az NB I-ben a felsőházi együttesek közé, saját pályáján pokoli nehéz legyőzni, rendre megtelik a helyi csarnok, amelyben fanatikus drukkerek hatvan percen keresztül űzik-hajtják az övéiket. A keret minősége és az elmúlt két évben egyaránt kiélezett meccsen sikerrel hazahozott két-két pont azonban mellettünk szólt. Ezúttal is valami hasonlóra készültek a fiúk, bár természetesen azt sem bánták volna, ha ezúttal kicsit simábban van meg az a győzelem.

Múlt heti betegsége után visszatérhetett a keretbe Prainer Viktor és Tóth Ádám, Ancsin Gábor azonban továbbra sem volt bevethető. A kezdés közelített a tökéleteshez, a hatodik percben Ónodi-Jánoskúti Máté lopott labdát, majd lőtte azt az üres kapuba, ezzel már 5-2-re vezettünk. Ahhoz pedig Győri Kristóf parádés védései kellettek nagyon, hogy az első tíz percben is két gólon tartsuk a hazaiakat (2-7).

Kapusunk szűk húsz perc alatt kilencszer hárított, ötven százalék feletti védési hatékonyságának köszönhetően úgy tűnt, már az első félidőben jelentős előnyt építhetünk ki, de a mieink is elkezdtek ziccereket rontani, hatról négyre zárkózott a Komló (8-12). Szerencsére gyorsan javultunk a helyzetkihasználásban is, általában gólra góllal válaszoltunk, így nemcsak megmaradt, hanem még nőtt is az előny a szünetre (12-17).

A második játékrészt is jó tempóban kezdtük, a 40. percben mégis három gólra olvadt az előnyünk, kissé megakadt a támadójátékunk, a közel hatperces Fradi-gólcsendet Ónodi-Jánoskúti szakította meg (17-21). Ebben a periódusban kulcsfontosságú volt, hogy ne hagyjuk, hogy a hazaiak még jobban belehergeljék magukat a mérkőzésbe, és elhiggyék, van még visszaút, de sajnos ebben nem jártunk sikerrel – az utolsó negyedórát csak kétgólos előnyben kezdtük (20-22).

A hajrában minden gólért, minden méterét meg kellett küzdeni, ahogyan az általában lenni szokott Komlón, őrült végjáték várt ránk, az 56. percre pedig elfogyott az előnyünk (27-27). Nagyon kaotikussá vált a hajrá, húsz másodperccel a vége előtt volt labdánk a győzelemhez, végül azonban a Komlóé volt az utolsó szó, 30-29-re megnyerte az összecsapást.

Jövő szombaton 18 órakor az őszi szezon talán legnagyobb rangadója következik az Elek Gyula Arénában, a Tatabánya érkezik. A találkozóra jegyértékesítés hétfőn indul, belépők online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a Kismartoni úti pénztárban nyitvatartási időben vásárolhatók.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
2. forduló

Carbonex-Komló – FTC-Green Collect 30-29 (12-17)
Helyszín: Városi Sportközpont, Komló
Időpont: 2024. szeptember 14., 18 óra
Játékvezetők: Sándor György, Szabó Balázs
Gólszerzők: Bogdanic 8, Jerkovic 8, Menyhárt 4, Szrnka 4, Váczi 4, Rotim 1, Varga Sz. 1, ill. Nagy B. 6, Ónodi-Jánoskúti 6, Lékai 4, Bujdosó 3, Füzi 3, Győri M. 2, Kovacsics 2, Debreczeni 1, Karai 1, Tóth Á. 1

Pásztor István: – Gratulálok a hazaiaknak, megérdemelten nyertek a rossz helyzetkihasználásunk miatt. Semmi olyan nem történt, amire ne készültünk volna, érthetetlen módon leadtuk az első félidőben megszerzett magabiztos előnyünket. A sokkal lelkesebb hazaiak megérdemelten fordították meg a meccset. Megyünk tovább, és megpróbálunk tanulni ebből.

Nagy Bence: – Sokáig úgy érezhettük, hogy a kezünkben van a mérkőzés, aztán jött egy rövidzárlat, amit remekül kihasznált a Komló. Megszokhattuk, hogy itt mindig remek a közönség, sajnos most az ő segítségükkel a hazai csapat a maga javára fordította a meccset.

Cikkajánló

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

Sakkozni kell a játékpercekkel a Szeged ellen is

Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin