
Férfi kézilabda NB I, 12. forduló:
Ferencváros-Csurgó 28-26 (15-14)
gólszerzőink: Kovacsics 8, Schäffer 5, Bognár 3, Nagy 3, Bujdosó 3, Imre 2, Pordán 2, Füzi 2
A tabella második helyén álló Csurgót fogadtuk szerda este, és a mérkőzés a várva várt nagy csatát hozta. Az első gólt a vendégek lőtték, utána azonban egy 4-0-s sorozattal sikerült kicsit meglógnunk. A Csurgó gyorsan feljött, és a két csapat között állandósult az egy-kétgólos különbség, szerencsére a mi javunkra. Védekezésünk jól működött, amikor sikerült felállnia a Schuch Timuzsin irányította falnak, Marián Zernovic ismét kiválóan védett, ebből pedig rendre jöttek a gyors gólok két válogatott szélsőnk, Kovacsics Péter és Bujdosó Bendegúz révén. Lövőink közül Schäffer Zsolt is szállította a gólokat szép számmal, négy/néggyel zárta az első félidőt, a szünetben pedig eggyel, 15-14-re vezettünk.
A második félidő elején fordítani tudtak a vendégek (17-19), ám kétgólos hátrányban sem rogytunk össze, Horváth Attila időkérését követően egy 7-1-es szériát produkáltunk, ezzel 24-20-ra elhúztunk. A Csurgó próbált zárkózni, de ez a négygólos előny elégnek bizonyult az utolsó negyed órára. Nagyon taktikusan játszva lehoztuk a hajrát, és végül 28-26-ra nyerni tudtunk.
A mieink legjobbja a nyolc gólig jutó Kovacsics Péter volt.
A Ferencváros újra feljött a harmadik helyre a tabellán, és szombaton a Veszprémi KKFT elleni idegenbeli mérkőzéssel folytatja a bajnokságot.
Kövess bennünket Instagramon is:
Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.
Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.
Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.
Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.
Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.
Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.
A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.