2020. november 6.
„Rázott a hideg, meseszerű volt az egész”
Az Európa-bajnok Spanyolország legyőzése után férfi kézilabdacsapatunk két debütáló szélsőjét kérdeztük.

„Már attól is nagyon boldog voltam, hogy helyet kaptam a keretben – kezdte 26 éves balszélsőnk, Kovacsics Péter a Fradi.hu-nak. – A mérkőzés előtt természetesen készültünk a spanyolokra, de igazából főleg magunkra koncentráltunk. A szívünket, lelkünket ki akartuk tenni a pályára, ez elég jól sikerült. A bevonulás és a Himnusz alatt is rázott a hideg, különleges érzés volt, egy álom vált valóra. A meccs előtt volt bennem némi izgalom, de a bemelegítés közben ez elszállt szerencsére. Amikor pedig pályára kerültem, teljes mértékben tudtam a játékra koncentrálni. A mérkőzés után rengeteg gratuláló üzenetet kaptam, amiket ezúton is nagyon köszönök!”

Bujdosó Bendegúznak két gólt is sikerült szereznie debütáló mérkőzésén, a 25 éves jobbszélsővel is madarat lehetett fogatni a lefújást követően. „Már a meghívónak is nagyon örültem. Gyerekkori álmom vált valóra. Végig rázott a hideg a Himnusz alatt, igazából leírhatatlan az az érzés. A melegítés elkezdéséig izgultam is, aztán ahogy a pályára léptem, már csak a játékra koncentráltam. Őszintén szólva, nem voltam benne biztos, hogy meg tudjuk verni a rendkívül erős spanyolokat, de megtettünk érte mindent, és sikerült is, meseszerű volt az egész. Fantasztikusan éreztem magam az egész meccs alatt, minden pillanatát élveztem. Sokan gratuláltak, ez is csak megerősít abban, hogy tovább kell menni, és folytatni a munkát, mert előbb-utóbb meglesz az eredménye.”

Mindkét szélsőnk maradt a keretben, és pénteken elutazott a válogatottal Eszékre, ahol délután edzés vár a csapatra, majd szombaton, 18.00-kor Horvátországgal játszik ugyancsak az EURO-CUP keretein belül a magyar válogatott. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Instagramunkon látható Bujdosó Bendegúz spanyoloknak lőtt két gólja:

Cikkajánló

Kikaptunk az Egertől

Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el férfi kézilabdacsapatunk.

A jó formában lévő Eger ellen bizonyíthatunk

Szombaton az Eger együttesét fogadja férfi kézilabdacsapatunk a bajnokságban.

Hiába küzdöttünk, kikaptunk a Ceglédtől

Vereséget szenvedett férfi kézilabdacsapatunk a Cegléd otthonában.

Itt a lehetőség a javításra!

Már szerdán bizonyíthatja férfi kézilabdacsapatunk, hogy csak egy kisiklás volt a veszprémi vereség.

Rémálom a Veszprém Arénában

Csúnya vereségbe szaladt bele férfi kézilabdacsapatunk a „kis Veszprém” otthonában.

Veszprémbe utazunk, újabb tévés meccsre

Csupán két edzéssel készülhet férfi kézilabdacsapatunk a Veszprémi KKFT elleni bajnokira.

Rangadót nyertünk, újra a dobogón vagyunk!

Kiváló mérkőzésen tartotta itthon a két pontot férfi kézilabdacsapatunk a Csurgó ellen.

Rangadóval folytatjuk

Fontos mérkőzés vár férfi kézilabdacsapatunkra, amely szerdán a Csurgót látja vendégül.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most