2020. január 24.
Sima győzelemmel hangoltunk a bajnoki rajtra
Magabiztos, hétgólos győzelmet aratott férfi kézilabdacsapatunk a vendég Eger felett.

Felkészülési mérkőzés:
FTC-HungaroControl – SBS-Eger 34-27 (18-13)
gólszerzőink: Mikita 5, Bohács 5, Andjelic 4, Bujdosó 4, Kovacsics 3, Bognár 3, Debreczeni 3, Imre 2, Ludmán 2, Pordán, Turák, Szakály

A mieinknél nem játszott az Európa-bajnokság után pihenőt kapott Nagy Bence, valamint az egyaránt sérüléssel bajlódó Schuch Timuzsin, Marián Zernovic és Nikola Ivanovic sem. Több kulcsemberünk nélkül is kiválóan kezdtünk, a jó védekezésünknek, valamint Kovacsics, Bujdosó és Mikita három-három találatának köszönhetően a 17. percben végén már hat góllal vezettünk. (12-6) A szünetben 18-13 volt ide.

A második játékrészt viszont az egriek kezdték jobban, és néhány perc alatt feljöttek kettőre. (22-20) Ezt követően azonban összekaptuk magunkat, és végül magabiztos, hétgólos győzelmet arattunk. (34-27)

Több tizenéves tehetségünket is pályára küldte Horváth Attila vezetőedző, Imre Bence és Ludmán Marcell is két-két góllal, Turák Félix pedig határozott védekezéssel és egy góllal hálálta meg a bizalmat.

Ezzel a Balatonfüred után az Eger elleni, második edzőmérkőzésünket is megnyertük.

Jövő szombaton már elkezdődik a bajnokság, csapatunk Komlóra látogat.

Kövess bennünket Instagramon is:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Magabiztos, hétgólos győzelmet aratott férfi kézilabdacsapatunk a vendég Eger felett. A mieinknél nem játszott az Európa-bajnokság után pihenőt kapott Nagy Bence, valamint az egyaránt sérüléssel bajlódó Schuch Timuzsin, Marián Zernovic és Nikola Ivanovic sem. Több kulcsemberünk nélkül is kiválóan kezdtünk, a jó védekezésünknek, valamint Kovacsics, Bujdosó és Mikita három-három találatának köszönhetően a 17. percben végén már hat góllal vezettünk. (12-6) A szünetben 18-13 volt ide. A második játékrészt viszont az egriek kezdték jobban, és néhány perc alatt feljöttek kettőre. (22-20) Ezt követően azonban összekaptuk magunkat, és végül magabiztos, hétgólos győzelmet arattunk. (34-27) Több tizenéves tehetségünket is pályára küldte Horváth Attila vezetőedző, Imre Bence és Ludmán Marcell is két-két góllal, Turák Félix pedig határozott védekezéssel és egy góllal hálálta meg a bizalmat. Ezzel a Balatonfüred után az Eger elleni, második edzőmérkőzésünket is megnyertük. Jövő szombaton már elkezdődik a bajnokság, csapatunk Komlóra látogat.

FTC férfi kézilabda (@ftc_ferfi_kezilabda) által megosztott bejegyzés,

Cikkajánló

Szárnyaltak eddig a ferencvárosi férfi kézisek

Még nem tudni, hogy miként ér véget a szezon, de eredményes évet zárhat az FTC férfi kézilabda szakosztálya.

A szövetség felfüggesztette a kézibajnokságokat

Határozatlan időre a Magyar Kézilabda Szövetség felfüggesztette a magyar bajnokságokat.

Első a biztonság: zárt kapuk mögött a kézibajnokik is

Az FTC-nek az emberek élete és egészsége az első, ezért zárt kapuk mögött rendezi hazai kézilabda-mérkőzéseit.

A Fradi-játékosok oktatták az NFL-sztárokat

A volt NFL-sztár leszólta a kézilabdát - A Fradival edző Super Bowl-győztes visszaszólt! – VIDEÓ!

Gólgazdag meccset játszottunk Szegeden

Zárt kapuk mögött, nagy tempójú mérkőzést játszott férfi kézilabdacsapatunk a Szegeddel.

Az esélytelenek nyugalmával

Szerdán a Magyar Kupában a MOL-Pick Szeged vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.

Óriási bravúrgyőzelem csikócsapatunktól

Nagyot küzdve egy góllal legyőzte idegenben a Vecsést az FTC U21-Diagnosticum az NB I/B-ben.

Drámai meccsen ikszeltünk Orosházán

Felállt a padlóról, majd egy győztes meccset az utolsó másodpercben rontott el férfi kézilabdacsapatunk.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most