2025. március 19.
Sima meccsen búcsúztunk a kupából Veszprémben
Nem tudott közel kerülni a világ egyik legerősebb együtteséhez férfi kézilabdacsapatunk az MK-negyeddöntőben.

A világ talán legjobb formában lévő együttese ellen tért vissza férfi kézilabdacsapatunk a márciusi válogatott szünetről. A Magyar Kupa-sorsolással ezúttal sem volt szerencsénk: a Bajnokok Ligája csoportkörében a legtöbb pontot gyűjtő One Veszprém otthonában léptünk pályára a sorozat negyeddöntőjében (érdekesség, hogy az elmúlt öt évben négyszer is találkoztunk a kupában).

Az őszi, Elek Gyula Arénában játszott bajnokin egy félidőn át tartottuk a lépést a bakonyiakkal, ezúttal az lehetett a célunk, hogy ennél tovább ott legyünk esélyesebb riválisunk nyakán. A meccskeretből ezúttal hiányzott válogatott jobbátlövőnk, Ónodi-Jánoskúti Máté, így ismét lehetőséget kapott saját nevelésű játékosunk, Horváth-Garaba Ádám.

A posztján Ónodi hiányában egyedül maradó Ancsin Gábor remekül kezdte a találkozót, öt perc alatt háromszor talált be a veszprémi kapuba, sőt együttesünk negyedik találatát is ő szerezte, az első tíz percben elsősorban neki, illetve Borbély Ádám védéseinek köszönhettük, hogy tapadtunk a Veszprémre (7-5).

Ezt azonban egy 10-2-es hazai széria követte, a 21. percben voltunk először tízgólos hátrányban. A játékrész hajrájában a mieinktől is érkezett zsinórban három gól, de tovább nem tudtuk csökkenteni a különbséget, sőt a szünetre visszaállt a tíz gól (23-13).

A fordulást követő első tíz percben újra domináltak a hazaiak, a 8-3-as sorozatuk után tovább nőtt a lemaradásunk (31-16). A hátralévő időszakot már végképp a gyakorlásra, az előttünk álló feladatokra való felkészülésre kellett használnunk: elővettük például a hét a hat elleni játékot is. Annak azért örülhettünk, hogy a végjátékban lehetőséget kapott, és a szélről a kapuba is talált Horváth-Garaba. A Veszprém 49-33-ra nyert, ezzel megszakította hétmeccses győzelmi szériánkat, és bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

Szombaton újra pályán lesz együttesünk, a Budakalászt fogadja bajnoki mérkőzésen 18 órától az Elek Gyula Arénában. A találkozóra elérhetők a belépők, online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a kezdést megelőző két órában a Kismartoni úti pénztárban.

FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
V. forduló

One Veszprém HC – FTC-Green Collect 49-33 (23-13)
Helyszín:
One Veszprém Aréna, Veszprém
Időpont:
2024. március 19., 18 óra
Játékvezetők:
Kiu Gábor, Kiu Tamás
Gólok:
Kosorotov 8, Fabregas 7, Remili 7, Cindric 6, Casado 4, Elisson 4, Sandell 4, Gáncs-Pető 3, Grahovac 2, Marguc 2, Pechmalbec 1, Vailupau 1, ill. Ancsin 5, Füzi 5, Nagy B. 4, Csörgő 3, Debreczeni 3, Tóth Á. 3, Karai 2, Kovacsics 2, Lékai 2, Prainer 2, Győri M. 1, Horváth-Garaba 1

Pásztor István: – Ez az első meccs idényben, amelyről nem fogok javító videót csinálni. Sajnos a kapott gólok száma megmutatja, hogy mennyire álltunk ebbe bele. Úgy éreztem, kicsit elengedtük, próbáltunk levenni a terhet, hogy ez elsősorban gyakorlás, mert a világ legerősebb csapatához jövünk, de úgy nem megy, ha nem tesszük bele azt, amit tudunk. Az első félidőben nagyon megvertek minket egy az egyben a világklasszis játékosok, a második már jobb volt, és a hét a hat elleni támadójáték tetszett, kifejezetten ötletes volt.

Bujdosó Bendegúz: – Ma mindenben fölénk nőtt a Veszprém, tanulni kell ebből a meccsből. Szombaton élet-halál bajnoki vár ránk, arra kell koncentrálnunk. A védekezésben elmaradtak a faultok, és sok volt a kihagyott helyzet, ami ilyen csapat ellen luxus. A hétvégén a Budakalász elleni mérkőzésen győznünk kell!

Cikkajánló

Magabiztos siker a válogatott szünet előtt

Férfi kézilabdacsapatunk a szoros második félidő után nyolc góllal nyert Budakalászon.

Sorozatban a harmadik idegenbeli siker a cél!

Férfi kézilabdacsapatunk szombaton a múlt héten bravúrgyőzelmet arató Budakalász otthonába látogat.

Már az elején eldöntöttük, győzelem Balatonbogláron!

Férfi kézilabdacsapatunk a szezon egyik legjobb teljesítményével kiütéses sikert aratott a NEKA ellen.

Győztes rangadó után újabb két pont a cél!

Nehéz feladat vár férfi kéziseinkre Balatonbogláron, ahol szombaton elvennék a NEKA 2026-os veretlenségét.

„A téli szünet után érkeztem meg tényleg a csapatba”

Csanálosi Richárd kölcsönszerződése után a következő évadban is férfi kézilabdacsapatunk játékosa lesz.

Nagyot léptünk a nemzetközi kupaszereplés felé

Bár még sok van hátra a szezonból, elmondható: férfi kéziseink kulcsfontosságú rangadót nyertek Győrben!

Csörgő Kristóf: „Minden új felállás egy új lehetőség”

Férfi kézilabdacsapatunk irányítóját kérdeztük a szombati, Győr elleni idegenbeli rangadóról.

Szombaton jön az év első Győr elleni rangadója!

Férfi kéziseink jó pozícióból várják a hétvégét, mégis fontos lenne oda-vissza legyőzni az ETO-t.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin