2025. január 17.
Simán hoztuk a kötelezőt a vb második meccsén
A férfi kéziválogatott nem adott esélyt a vb-újoncnak, és vasárnap a csoportelsőségért meccsel Hollandiával.

Nem ilyen startról álmodott a férfi kézilabda-válogatott Varasdon a világbajnokság D csoportjában, de a mérkőzés alakulását tekintve sokkal inkább megnyert, mint elvesztett egy pontnak kell értékelnünk a szerdai, észak-macedónok ellen szerzett egységet. Akárhogyan is, a döntetlen után változatlanul elérhetők a magyar csapat vb-céljai, ehhez viszont nem fér bele több botlás. Az első, kötelezőnek mondható győzelmet a mezőny egyetlen újonca, Guinea ellen kellett megszereznünk.

Irányítónk, Lékai Máté pihenőt kapott a csoportkör legkönnyebbnek tűnő meccsére, Ancsin Gábor viszont bekerült a meccskeretbe, így Ónodi-Jánoskúti Mátéval együtt ezúttal is két ferencvárosi játékost láthattunk a Varazdin Arénában.

Már az elején megmutatkozott, hogy jelentős tudáskülönbség van a két csapat között, még csak hibátlan játékra sem volt szükségünk ahhoz, hogy már tíz perc után ellépjünk hat góllal (1-7). A folytatásban kevésbé dinamikusan, de azért szinte folyamatosan nőtt az előnyünk, időnként meggyűlt a bajunk az afrikaiak francia élvonalban védő kapusával, Rubens Pierre-rel. A szünetben azonban így is döntő fölényben voltunk, fél óra után tizenegy gólos magyar vezetést mutatott az eredményjelző, a huszadik magyar találatot éppen Ónodi-Jánoskúti szerezte (9-20).

A fordulás után Ancsin is bemutatkozott a vb-n, és alig két perc után be is vette a guineaiak kapuját. Egyébként pedig a második félidőről is azt lehetett elmondani, mint az elsőről: nem volt hiba nélküli a játék, de a mérkőzés minden percében érződött, hogy tudásban riválisunk felett állunk. A második játékrészt végül hat góllal nyertük meg, ezzel pedig elkönyvelhetjük első győzelmünket a tornán (18-35). Ezzel a válogatott bejutott a középdöntőbe, vasárnap este pedig az eddig százszázalékos Hollandiával találkozik, a tét akkor már a csoportelsőség lesz.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (január 14.-február 2., Horvátország-Dánia-Norvégia)
D-csoport, 2. forduló

Guinea – Magyarország 18-35 (9-20)
Helyszín: Varazdin Aréna, Varasd
Időpont: 2024. január 17., 20:30
Játékvezetők: Ahmad Gheisarian, Amir Gheisarian (irániak)
A magyar gólszerzők: Szita 7, Imre 6, Krakovszki B. 3, Krakovszki Zs. 3, Ancsin 2, Fazekas 2, Hanusz 2, Ilic 2, Ligetvári 2, Ónodi-Jánoskúti 2, Bánhidi 1, Bodó 1, Mikler 1, Rosta 1

Cikkajánló

Kiss György: „Nagyon boldogok és elégedettek vagyunk”

Férfi kéziseink 39-29-re győzték le a Dabast, a siker után vezetőedzőnk és Koller Tamás értékelt.

Fölényes győzelemmel rajtoltunk

Férfi kézilabdacsapatunk a mérkőzést szinte végig kézben tartva nyert a Dabas ellen az NB I első fordulójában.

Készen áll a csapat az NB I-es rajtra!

Férfi kézilabdacsapatunk fontos meccsel indít, a Dabast fogadja pénteken az Elek Gyula Arénában.

Nagy valószínűséggel Lékai Máté „utolsó tánca” jön

Klasszis kézilabdázónk beszélt a jó eséllyel utolsó szezonjáról, a felkészülésről és a célokról.

Győzelem az utolsó felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk feljavult a második félidőre, és nyert a Százhalombatta elleni edzőmérkőzésen.

Fordulatos meccset játszottunk a Nagybányával

Férfi kézilabdacsapatunk szoros mérkőzést játszott román ellenfelével, bő egy héttel a bajnoki rajt előtt.

Hasznos edzőmeccset játszottunk Csurgón

A rossz kezdés után férfi kézilabdacsapatunk egyenrangú partnere volt az összeszokottabb riválisnak.

Augusztus 25-től elérhetőek a férfi kézilabda-bérletek

Férfi kézilabdacsapatunk szeptember 4-én játssza első hazai bajnoki mérkőzését az Elek Gyula Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin