2019. április 13.
Számtalan Fradi-gól a válogatottakban
A serdülő, az ifjúsági és a felnőtt B válogatottban is szórták a gólokat a ferencvárosi férfi kézilabdázók.

A felnőtt B válogatott Szlovéniában lépett pályára két helyi klubcsapat ellen, mindkét mérkőzésen 30 percet játszott Szakály Benedek, aki a csütörtöki, Celjétől elszenvedett 30-28-as vereség alkalmával öt gólt lőtt, a pénteki, Maribor elleni, szintén 30-28-as győzelemből pedig hat góllal vette ki a részét.

A magyar ifjúsági válogatott Norvégia legyőzése (29-22) után 22-21-re kikapott Dániától, ezen a mérkőzésen debütált, mindjárt góllal Prainer Viktor a nemzeti csapatban, de Holdosi Bence is betalált. Szombaton az ifi válogatott 29-24-re verte Szerbiát, Prainer három, Holdosi két gólt szerzett, ezzel a magyar együttes a második helyen zárta a tornát.

A serdülők a győri Három Nemzet Tornáján az élen végeztek, miután előbb megverték 27-17-re Szerbiát, majd 39-14-re Macedóniát. Imre Bence betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, az első mérkőzésen Lukács Pepe és Karai Miki is egy-egy gólt lőtt, a második találkozón mindketten mintegy 20 percet játszottak, Pepe öt, Miki négy gólt szerzett Macedónia ellen.

Gratulálunk tehetségeinknek!

Cikkajánló

A válogatott gólok több mint felét fradisták lőtték

Ezüstérmes lett a négy ferencvárosi játékossal felálló serdülő fiú kézilabda-válogatott Németországban.

Nem győztünk bajnoki címeket ünnepelni

Évzáróval ünnepelte a rendkívül sikeres szezont a Ferencváros utánpótlása. VIDEÓ!

Fradista gólok a B válogatottban

A magyar férfi kézilabda B válogatott két barátságos mérkőzést játszott Lengyelországban.

Fradisták repítették a válogatottat

Ferencvárosi kézilabdázók vezérletével nyerte meg mindkét mérkőzését a magyar serdülő fiú válogatott.

Kiharcoltuk az Eb-szereplést

Egy góllal nyert Szlovákiában, így kijutott az Európa-bajnokságra férfi kézilabda-válogatottunk.

Hét edzőmeccsel készülünk

Elkészült a Ferencváros férfi kézilabdacsapatának nyári felkészülési programja.

A jövő a Fradinál épül

Komoly átalakulás zajlik férfi kézilabdacsapatunknál, amelynek magyar újoncai bemutatkoztak – VIDEÓ!

Magunkhoz láncoljuk értékeinket

Újabb két fiatal magyar tehetséggel kötött profi szerződést a Ferencváros férfi kézilabdacsapata.

close
Facebook Youtube Instagram Linkedin
close
Fradi most
Fradi most