2025. június 16.
Szerdán startol az U21-es világbajnokság
A junior férfi kéziválogatott Brazília ellen kezd Plockban, együttesünkből Juhász Ádám a keret tagja.

Alig ért véget a klubszezon, de a héten már kezdődik az utánpótlás kézilabda-világversenyek sora: ezúttal is a junior fiúk nyitják a sort a lengyelországi U21-es vb-vel. Az FTC-Green Collectből Juhász Ádám utazhat a csapattal, Csörgő Kristófnak viszont idén sincs szerencséje: a válogatott egyik kulcsembereként ismét sérülés miatt kell távol maradnia egy nagy tornától.

Balszélsőnk viszont már várja a rajtot, ő és a nemzeti együttes két Románia elleni sikerrel hangolt Inárcson a világbajnokságra.

– Szerencsére sikerült kétszer is nyernünk, az első mérkőzésen nagyobb fölénnyel – kezdte a FradiMédiának Juhász Ádám. – Tudtunk gyakorolni többféle védekezést, még úgy is, hogy a tavalyihoz képest rövidebb volt a felkészülés. Jó korán, június közepén kezdődik ez a világbajnokság, de szerintem mindent meg tudtunk nézni, át tudtunk venni, amit akartunk.

A magyar válogatott kedden utazik Lengyelországba, ahol Ausztriával, Brazíliával és Argentínával szerepel egy négyesben. A csoportmérkőzéseket Plockban a helyi Bajnokok Ligája-csapat arénájában játsszák.

– Szerdán a brazilokkal kezdünk, nem európai csapat, ezért nincs róluk sok felvételünk. Azt tudjuk, hogy gyors, alacsony játékosokból álló együttes, így talán kemény védekezéssel lehet a leginkább megszorítani őket, és ugyanez igaz az argentinokra is.

A legerősebb csoportriválisunk viszont szerintem az osztrák válogatott, ellenünk biztosan nehéz mérkőzés vár ránk szombaton.

Ami a célkitűzéseket illeti, Juhász szerint is reális a korábban már megfogalmazott negyeddöntőbe kerülés. Szerinte fontos lehet, hogy melyik csapat tudja a legjobban beosztani az erejét, mert hosszú lesz a világbajnokság.

A magyar válogatott tehát szerdán 14 órakor mutatkozik be Brazília ellen a B-csoportban, ahonnan az első két helyezett jut majd a középdöntőbe. A vb magyar érdekeltségű meccseit az M4 Sport élőben közvetíti.

U21-ES FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (Lengyelország, június 18-29.)

B-csoport (Plock)
június 18., 14 óra: Magyarország – Brazília
június 20., 14 óra: Magyarország – Argentína
június 21., 14 óra: Ausztria – Magyarország

A magyar válogatott világbajnoki kerete:

Kapusok: Győri Nándor (NEKA), Borsos Máté (PLER), Koncz György (Szeged) 
Jobbszélsők: Urbán-Patocskai Csongor (Balatonfüred), Csanálosi Richárd (NEKA) 
Jobbátlövők: Nagy Ádám (Gyöngyös), Kathi Sándor (NEKA) 
Irányítók: Tóth Levente (NEKA), Lukács Kornél (Szeged) 
Beállók: Viski Szabolcs (NEKA), Balogh Botond (Veszprém HA), Szabó Levente (Veszprém HA) 
Balátlövők: Kovács Tamás (NEKA), Balogh Dániel (Szeged), Várszegi Csongor (PLER), Gazsó Péter (NEKA) 
Balszélsők: Juhász Ádám (FTC-Green Collect), Szepesi Zsombor (Szeged)

Fotó: FFHandball - IconSport

Cikkajánló

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

Sakkozni kell a játékpercekkel a Szeged ellen is

Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.

Nagyot javultunk, de az ETO jutott tovább

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig tartotta a lépést az esélyesebb Győrrel a Magyar Kupában.

Kupameccsre térünk vissza Győrbe

Férfi kézilabdacsapatunk szerda este az ETO vendége lesz a Magyar Kupa III. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin