2023. november 29.
Kikaptunk Dabason
Férfi kézilabdacsapatunk a szünetben még vezetett, végül 4 góllal kikapott a Dabas otthonában.

A hátralévő három idei mérkőzésen nincs hibázási lehetőségünk, ezt a következtetést vonhattuk le férfi kézilabdacsapatunk szombati Európa-kupa-veresége után. Kulcsfontosságú ugyanis, hogy a bajnokikon ne szórjunk el pontokat, és megerősítsük a negyedik helyünket a tabellán. Az Európa-kupában pedig egyenesen a versenyben maradásunk feltétele, hogy a visszavágón legyőzzük legalább négy, de inkább öt góllal a Bernt. Persze szerdán még csak a Dabas volt a fókuszban, az elmúlt hetekben jó formát mutató riválishoz utaztunk, ezért sem számíthattunk könnyű feladatra, pláne, hogy a csapatnak a csarnokban tapasztalható hideghez is alkalmazkodni kellett.

Az első találatot Nagy Bence szerezte, a kezdés azonban összességében nem sikerült jól, sok volt a pontatlanság a játékunkban, tíz perc után hárommal vezettek a hazaiak (7-4). Pásztor István időkérését követően kevesebb, mint három perc alatt behoztuk a lemaradást, a huszadikban pedig Kovacsics Péter góljának köszönhetően volt ismét nálunk az előny (10-11).

A játékrész hajrájában többször is elléptünk hárommal, a következő lépést viszont nem sikerült megtenni, a félidő közepére feljavuló védekezésünk kissé ismét visszaesett, így kétgólos előny maradt a szünetre (16-18).

A fordulás után rengeteget hibáztunk támadásban és védekezésben is, pillanatok alatt fordított a Dabas. A hazaiak remekül éltek a lehetőségeikkel, 24-21-nél elhasználtuk második időkérésünket, bő negyedóra maradt megfordítani a mérkőzést. Nem sokkal később viszont már hatgólos hátrányban voltunk, teljesen szétestünk ebben az időszakban (28-22).

Hatalmasat küzdve hat perccel a vége előtt kettőre zárkóztunk, de újra becsúsztak hibák, és gyorsan mínusz négy lett belőle, ami azt jelentette, hogy nem nagyon kaphatunk több gólt, ha pontot akarunk szerezni. Nem sikerült azonban már faragni a hátrányunkból, 32-28-as vereséget szenvedtünk Dabason.

Nagyon fájó ez a vereség és nagyon hiányozhat még ez az elhullajtott két pont, de most a lehető leggyorsabban talpra kell állni, mert vasárnap az Európa-kupában folytatjuk, négygólos hátrányból kell fordítanunk a Bern ellen. Nem kérdés, hogy a fiúknak a tavalyi El-meccsekhez hasonlóan mindenki biztatására szükségük lesz, ahogyan az sem, hogy ha megközelítjük az előző idény nemzetközi mérkőzésein tapasztalt hangulatot, sikerülhet kivívni a legjobb 16 közé jutást.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
12. forduló

Dabas KC – FTC-Green Collect 32-28 (16-18)

Helyszín: OBO Aréna
Időpont: 2023. november 29., 18 óra
Játékvezetők: Nagy Ferenc, Túróczy József
Gólszerzők: Koller 8, Zdolik 6, Bálint 5, Horvat 4, Szöllősi 3, Ács 1, Bognár N. 1, Fekete B. 1, Garjaszki 1, Katona 1, Laurinyecz 1, ill. Füzi 4, Lékai 4, Balogh 3, Csörgő 3, Debreczeni 3, Kovacsics 3, Nagy B. 3, Prainer 2, Bujdosó 1, Imre 1, Ónodi-Jánoskúti 1

Pásztor István: – Csak gratulálni tudok a hazaiaknak, hetek óta jó formában vannak. Sokat videóztunk, készültünk a mérkőzésre, az első félidőben annak ellenére, hogy vezettünk, lehetett volna nagyobb a különbség. A másodikban kényszerből nyitott védekezést és hét a hat elleni támadójátékot kellett alkalmaznunk, közben pedig rengeteg ziccert hibáztunk. Ez mind összeadódott, cipeltük még a svájci, nem várt vereséget, az is benne volt, hogy ma ilyen eredményt értünk el.

Csörgő Kristóf: – Ma fölénk nőtt a Dabas, de volt már olyan, hogy ilyen széria után felálltunk. Ez lesz most is a kulcs, van még két meccs az idén, minden energiánkat össze kell szedni. Képesek vagyunk úgy zárni a szezont, mint szeretnénk!

__________________________________________________________

Elindult a jegyértékesítés a Ek-visszavágóra!

A BSV Bern elleni Európa-kupa párharc visszavágóját december 3-án 14 órától az Elek Gyula Arénában rendezzük. Emlékeztetjük szurkolóinkat, hogy kézilabdacsapataink hazai mérkőzésein nyáron jelentős újdonságokat vezettünk be. A jegyvásárlás a meccsjegy.fradi.hu-n lehetséges, a csarnokba lépéshez pedig szurkolói kártya és arcképes személyazonosító igazolvány is szükséges. Az újdonságokról ITT írtunk bővebben.

Cikkajánló

U21-es vb-ezüstérmes is érkezik férfi kéziseinkhez

Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.

Horváth-Garaba Ádám: „Elhittük, hogy sikerülhet”

Átlövőnk szerint a küzdeni akarás és a taktika hozta meg a történelmi sikert az U20-as férfi kézi Eb-n.

Mészáros Máté: „Életem végéig emlékezni fogok az Eb-re”

Beállónk nemcsak aranyat nyert az U20-as férfi kézi Eb-n, de még a torna All Star-csapatába is bekerült.

Balogh Ádám: „Tudtam, hogy flow-ba kell kerülni”

Interjú U20-as Európa-bajnok kézilabdakapusunkkal, aki a tornán többször, így a döntőben is nyerőember volt.

Európa-bajnok a juniorválogatott!

Legyőzte a svédeket a három FTC-játékossal felálló U20-as kéziválogatott az Eb-döntőben.

Kialakult férfi kézilabdacsapatunk kerete az élvonalra

Változott együttesünk a 2026/2027-es idény előtt, de kulcsjátékosok is maradtak a Népligetben.

Három FTC-játékossal Eb-döntős a válogatott!

Balogh Ádám, Horváth-Garaba Ádám és Mészáros Máté is döntőt játszhat vasárnap az U20-as férfi kézi Eb-n.

A románok legyőzésével Eb-negyeddöntős a válogatott

A keddi fölényes siker után a csütörtöki negyeddöntőben Németország következik az U20-as férfi kézilabda Eb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin