
Felkészülési mérkőzés:
Ferencváros-Komló 31-26 (15-12)
gólszerzőink: Füzi 5, Nagy 4, Bujdosó 3, Kovacsics 3, Andjelic 3, Bohács 3, Imre 3, Pordán 2, Bognár, Schuch, Ludmán, Prainer, Schäffer
Sérülés miatt több fiatal játékosára sem számíthatott Horváth Attila vezetőedző, míg a három kapus közül ezúttal a szlovák válogatott Marián Zernovic maradt ki, és két fiatal magyar kapusunk, Deményi Xavér és Győri Kristóf lett nevezve a mérkőzésre.
A találkozó komlói fölénnyel indult, a 10. percben vettük át a vezetést először, és onnantól már nem engedtük ki a kezünkből. Köszönhetően többek között a több bravúrt is bemutató Deményinek, de Győri is bejött az első játékrészben kivédeni egy büntetőt. Támadásban főleg Bujdosó Bendegúz élt, és többször is jól találtuk meg beállóban Füzi Dánielt, mindketten három-három találattal zárták az első harminc percet, amelyben vezetőedzőnk teljesítménytől függetlenül 15 perc után lecserélte első sorának minden tagját.
A szünetben 15-12-re vezettünk.

A második játékrészt is a vendégek kezdték jobban, feljöttek egy gólra, de egyenlíteni nem hagytuk őket. Ismét elmentük öttel úgy, hogy az utolsó 15-20 percben négy tizenéves játékosunk: Imre Bence, Ludmán Marcell, Prainer Viktor és Ónodi-Jánoskúti Máté is a pályán volt, és bár nyilván akadtak hibák, de fiatal koruk ellenére meglehetősen érett játékkal hozták le a hajrát.
Következő edzőmérkőzésünket jövő pénteken a Dabas ellen játsszuk az Elek Gyula Arénában.
Kövess bennünket Instagramon is:
Férfi kézilabdacsapatunk a jó kezdés után kikapott a bajnoki döntős szegediektől.
Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.
Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!
Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.
Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.
Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.
A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.
Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.