2021. szeptember 27.
Szombaton a címvédő Szegedet fogadjuk
Férfi kézilabdacsapatunk a Pick Szeged ellen folytatja az NB I-es küzdelmeket.

Horváth Attila együttese az újonc Kecskemét otthonában egy győzelemmel kezdte a bajnokságot, majd az első perctől kezdve az 56. percig vezetett a Telekom Veszprém ellen, de végül kikapott az Elek Gyula Arénában, a múlt héten pedig a hazai pálya minden előnyét élvező Gyöngyösön szenvedett vereséget.

Szombaton viszont nyomás nélkül játszhatunk, hiszen a Pick Szeged látogat az Elek Gyula Arénába. A bajnoki címvédő négy meccs után négy győzelemmel vezeti a tabellát, megszorítani sem tudták őket, míg a Bajnokok Ligájában egy döntetlennel kezdtek a francia Montpellier otthonában, amit a horvát Zagreb hazai magabiztos legyőzése követett.

A Szeged tehát még veretlen az idén, de minden bizonnyal Horváth Attila vezetőedző is arra használja majd fel a mérkőzést, hogy gyakoroljuk figuráinkat, és minél több önbizalmat szerezzünk az azt követő mérkőzésekre.

Szakosztályunk akciót hirdetett, aki a Pick Szeged elleni bajnokira jegyet vásárol, a belépő felmutatásával ingyen megtekintheti az október 22-ei, Budakalász elleni hazai mérkőzést.

Férfi kézilabda NB I, 4. forduló:
Ferencváros-Pick Szeged
Elek Gyula Aréna, szombat, 17.00
Jegyárak: 2.000 Ft – álló, 3.000 Ft - ülő
Online jegyvásárlás ide kattintva!

Újságírói akkreditációs jelentkezés a már megszokott linken - elbírálás október 1., péntek, 18.00-ig.

Cikkajánló

Döntetlennel utazunk Athénba

Férfi kéziseink hullámzó meccsen játszottak döntetlent az Olympiakosszal az Ek-elődöntő odavágóján.

Mindössze egy vereséggel jön az Olympiakosz

Férfi kéziseink Ek-elődöntős riválisa remek szezont fut, de előnyt kell szereznünk az athéni visszavágóra!

Bujdosó Bendegúz: Nüanszok dönthetnek a görögök ellen

Kézisünknek a jelenlegi a nyolcadik szezonja a Ferencvárosban, amely akár a legsikeresebb is lehet.

Összeállt a védekezés, magabiztosan győztük le a PLER-t

Férfi kéziseink megfogyatkozva is legyőzték a fővárosi riválist, és ideiglenesen felléptek a harmadik helyre.

Kitűnő formában lévő PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink szerdán kulcsfontosságú fővárosi bajnokit játszanak a szombati Európa-kupa elődöntő előtt.

Sok hiányzóval is helyt álltunk a Veszprém ellen

Férfi kéziseink kikaptak ugyan a Telekom Veszprémtől, de láttunk biztató jeleket a jövő hétre.

Korábban kezdődik az Olympiakosz-meccs!

Előrehozott időpontban kezdődik a jövő heti Európa-kupa elődöntő, így át lehet majd érni a futball bajnokira.

A héten a második BL-csapat következik

Itt az újabb nagy feladat férfi kézisienk előtt, a Telekom Veszprém érkezik az Elek Gyula Arénába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin