2025. május 3.
Szorongattuk a Veszprémet, de a bravúr elmaradt
A félidei döntetlen után kikaptunk a címvédő otthonában; Nagy Bence megszerezte az 1000. Fradi-gólját.

Fordított előjelekkel készültek a felek férfi kézilabdacsapatunk szombati, veszprémi vendégjátékára. Míg a mieink tizennégy éve nem látott bravúrt értek el azzal, hogy múlt pénteken bebiztosították dobogós helyezésüket az NB I-ben, addig a bakonyiak a három versenysorozatból kettőben is lemondhatnak az elsőségről: a kupában a Szegedtől kaptak ki, a BL-negyeddöntőben pedig a német Magdeburggal szemben búcsúztak. Ettől függetlenül persze a bajnoki címvédő Veszprém volt a találkozó toronymagas esélyese, és abban is biztosak lehettünk, hogy a – saját mércéjük szerint – gyengébb eredmények után az évad hátralévő részében erőt akarnak demonstrálni.

A mieink keretében a múlt héthez képest nem történt változás, vagyis sajnos továbbra is voltak hiányzóink: Bujdosó Bendegúz, Győri Mátyás és Karai Miklós sem tudott pályára lépni a One Veszprém Arénában.

Az első öt percben mentünk a hazaiakkal, utána viszont négy gólt lőttek válasz nélkül (7-3), Lukas Sandellt egy az egy ellen nem igazán tudtuk megtartani. Örömteli volt azonban ebben a periódusban, hogy

Ónodi-Jánoskúti Máté passza után Nagy Bence remek kínaiból szerezte meg a találkozón a harmadik, a Fradiban pedig az ezredik gólját.

Ahogy haladtunk előre az első félidőben, a hazaiak elkezdték becserélni fiatal játékosaikat (persze még ilyenkor is mindig volt egy-két világsztár a pályán), ezzel, valamint Borbély Ádám védéseivel jól éltünk a 24. percben 13-13-nál értük utol ellenfelünket. A játékrész hajrája abszolút nyitott volt, végül döntetlennel mentek pihenőre a csapatok, az utolsó pillanatban ráadásul még nekünk volt esélyünk, Ónodi-Jánoskúti kezében maradt egy gól (16-16).

A fordulás utáni percek ismét a Veszprémnek sikerültek jobban, igaz, ebben alaposan benne voltak a külső körülmények is, Pásztor István a 38. percben négygólos hátrányban kért időt (22-18). Volt még visszaút a meccsbe, és ezt érezték is a mieink, negyedórával a vége előtt Csörgő Kristóf találata után újra csak egy volt közte (24-23).

Az utolsó tíz percre is úgy fordultunk rá, hogy abszolút meccsben voltunk, az utolsó ötre viszont elszálltak a pontszerzési reményeink, egy-két rosszabb megoldás elég volt a Veszprémnek, hogy ellépjen újra néggyel. Bár mindent megpróbálnunk, harmadszor már nem tudtunk visszajönni, de a vége így is teljesen vállalható, 34-29-es vereség lett.

Jövő héten újra a válogatottaké lesz a főszerep: a magyar nemzeti együttessel a Ferencvárosból Lékai Máté és Ónodi-Jánoskúti Máté készülhet az Európa-bajnoki selejtező utolsó két fordulójára. Május 18-án, vasárnap pedig jön a szezon utolsó hazai mérkőzése, a kupagyőztes Szeged érkezik az Elek Gyula Arénába. Jegyinformációkkal rövidesen jelentkezünk.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
24. forduló

One Veszprém HC – FTC-Green Collect 34-29 (16-16)
Helyszín:
One Veszprém Aréna, Veszprém
Időpont:
2024. május 3., 18 óra
Játékvezetők:
Kiu Gábor, Kiu Tamás
Gólszerzők:
Sandell 9, Pechmalbec 5, Remili 5, Vailupau 4, Gáncs-Pető 3, Casado 2, Descat 2, Barna 1, Grahovac 1, Ligetvári 1, Szabó L. 1, ill. Nagy B. 6, Füzi 4, Ónodi-Jánoskúti 4, Kovacsics 3, Lékai 3, Csörgő 2, Debreczeni 2, Kovács B. 2, Prainer 2, Ancsin 1

Pásztor István: – Az volt a célunk, hogy játszunk egy jó mérkőzést és sikerült megvalósítani azt is, hogy a Veszprémnek a tapasztalt játékosait pályán kelljen tartania. A védekezésünkből hiányzott egy kis agresszivitás, a kapusteljesítmény kitűnő volt, ehhez még kellett volna jó pár megállító fault. A körülményekről annyit, mindig nagyon jó itt játszani, de a játékvezetés ezúttal sem könnyítette, hogy ma itt meglepetés történhessen.

Borbély Ádám: – Tudjuk, hogy milyen lehetett pályára lépni az ellenfélnek a két nappal ezelőtti meccs után. Büszkék lehetünk a teljesítményünkre, ötvenöt percig ott voltunk a nyakukon, megmutattuk, hogy ha nem százszázalékos összeállításban vagy koncentrációval játszik a Veszprém, akkor tudunk szép dolgokat csinálni ellene.

Cikkajánló

Kiss György: „Nagyon boldogok és elégedettek vagyunk”

Férfi kéziseink 39-29-re győzték le a Dabast, a siker után vezetőedzőnk és Koller Tamás értékelt.

Fölényes győzelemmel rajtoltunk

Férfi kézilabdacsapatunk a mérkőzést szinte végig kézben tartva nyert a Dabas ellen az NB I első fordulójában.

Készen áll a csapat az NB I-es rajtra!

Férfi kézilabdacsapatunk fontos meccsel indít, a Dabast fogadja pénteken az Elek Gyula Arénában.

Nagy valószínűséggel Lékai Máté „utolsó tánca” jön

Klasszis kézilabdázónk beszélt a jó eséllyel utolsó szezonjáról, a felkészülésről és a célokról.

Győzelem az utolsó felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk feljavult a második félidőre, és nyert a Százhalombatta elleni edzőmérkőzésen.

Fordulatos meccset játszottunk a Nagybányával

Férfi kézilabdacsapatunk szoros mérkőzést játszott román ellenfelével, bő egy héttel a bajnoki rajt előtt.

Hasznos edzőmeccset játszottunk Csurgón

A rossz kezdés után férfi kézilabdacsapatunk egyenrangú partnere volt az összeszokottabb riválisnak.

Augusztus 25-től elérhetőek a férfi kézilabda-bérletek

Férfi kézilabdacsapatunk szeptember 4-én játssza első hazai bajnoki mérkőzését az Elek Gyula Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin