2025. november 18.
Szoros vereség a Melsungentől
Férfi kézilabdacsapatunk hazai pályán is felvette a versenyt az Európa-liga egyik esélyesével.

Az ősz egyik legjobban várt mérkőzését játszotta férfi kézilabdacsapatunk kedd este azzal a német Melsungennel, amely a világ legerősebb bajnokságában az előző idényben bronzérmes lett. És amellyel múlt kedden kifejezetten jó, sokáig szoros mérkőzést játszott Kasselben. Valami hasonlóra készültek a fiúk ezúttal hazai pályán is, ehhez azonban újra mindenkitől extrára volt szükség az Érd Arénában.

Megkétszerezte a feladat nehézségét, hogy sérülések miatt mindössze négy belső posztos játékosunk maradt, az előző összecsapáshoz képest Győri Mátyás és Prainer Viktor is kidőlt a sorból. A kezdésre szép számmal voltak a csarnok mindkét hosszanti lelátóján, tehát méltó környezetben és hangulatban feszülhettek egymásnak a csapatok. Ha ezúttal nem is 5-0-val indítottunk, a kezdésre nem lehetett panasz, a védelmünk jól zárt, megvolt a kellő agresszivitás: ez kellett ahhoz, hogy az első tíz percben három gólon tartsuk a németeket (5-3).

Támadtunk a plusz háromért is, azonban nem ferencvárosi, hanem vendég gól következett – egymás után négy is – miközben persze a kétperces kiállítás sem segített. A rövidzárlat ellenére is volt tartása a csapatnak, amely kapaszkodott az ellenfélre, sokáig egy-két gólon ingadozott a különbség. Azt viszont már nem bírtuk el, amikor a játékrész hajrájában megtorpant a támadójáték, próbálkoztunk hét a hat elleni figurákkal, de mindössze kétszer voltunk eredményesek a szünetig. Nem drámai, de a játék képe alapján tekintélyesnek mondható négygólos Melsungen-előnnyel mehettek pihenni a felek. (10-14).

A szünet után az első gól Ancsin Gáboré volt, de nagyobb felzárkózásra nem volt esélyünk, mivel a következő öt német támadásból négy német gól született. A felállt fal ellen továbbra sem volt könnyű dolgunk, de amit lehetett, megtett a csapat – ennek köszönhettük, hogy az utolsó negyedórára fordulva sem szakadtunk le nagyon Sipos Adriánéktól (16-21). 

Voltak nagyszerű megoldások, Koller Tamás gyönyörű bejátszása után Füzi Dániel gólja például a meccs egyik legszebb pillanata volt, de mindezek ellenére ekkor nem volt benne a meccsben a meglepetés. Ahogyan az várható volt, fáradt is a mai mérkőzésre alaposan megfogyatkozott együttesünk, amelyben az Európa-ligában bemutatkozott akadémistánk, Horváth-Garaba Ádám.

Az 54. percben visszajöttünk a félidei mínusz négyre (21-25), időt is kértek a németek, de az utolsó tíz percre így sem lehetett panasz. Akadtak szép villanásaink a hajrában is, a végén Horváth-Garaba találatával meg is nyertük a második félidőt; 28-25-ös német győzelem lett a vége. 

Pontosan egy hét múlva jön a következő és egyben utolsó hazai Európa-liga csoportkörös találkozónk, akkor a portugál Benficát fogadjuk az Érd Arénában.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
E-csoport, 4. forduló

FTC-Green Collect – MT Melsungen 25-28 (10-14)
Helyszín:
 Érd Aréna
Időpont: 
2025. november 18., 18:45
Játékvezetők: 
Denis Bolic, Christoph Hurich (osztrákok)
Gólszerzők:
Nagy B. 6, Ancsin 5, Füzi 4, Bujdosó 2, Debreczeni 2, Csörgő 1, Horváth-Garaba 1, Juhász Á. 1, Koller 1, Kovacsics 1, ill. Ntanzi 5, Kulesh 4, Guardiola Villaplana 3, Ignatow 3, Drosten 2, Enderleit 2, Mandic 2, Sipos 2, Eickhoff 1, Forsell Schefvert 1, Kastening 1, Marchan Criado 1, Riecke 1

Cikkajánló

Magabiztos siker a válogatott szünet előtt

Férfi kézilabdacsapatunk a szoros második félidő után nyolc góllal nyert Budakalászon.

Sorozatban a harmadik idegenbeli siker a cél!

Férfi kézilabdacsapatunk szombaton a múlt héten bravúrgyőzelmet arató Budakalász otthonába látogat.

Már az elején eldöntöttük, győzelem Balatonbogláron!

Férfi kézilabdacsapatunk a szezon egyik legjobb teljesítményével kiütéses sikert aratott a NEKA ellen.

Győztes rangadó után újabb két pont a cél!

Nehéz feladat vár férfi kéziseinkre Balatonbogláron, ahol szombaton elvennék a NEKA 2026-os veretlenségét.

„A téli szünet után érkeztem meg tényleg a csapatba”

Csanálosi Richárd kölcsönszerződése után a következő évadban is férfi kézilabdacsapatunk játékosa lesz.

Nagyot léptünk a nemzetközi kupaszereplés felé

Bár még sok van hátra a szezonból, elmondható: férfi kéziseink kulcsfontosságú rangadót nyertek Győrben!

Csörgő Kristóf: „Minden új felállás egy új lehetőség”

Férfi kézilabdacsapatunk irányítóját kérdeztük a szombati, Győr elleni idegenbeli rangadóról.

Szombaton jön az év első Győr elleni rangadója!

Férfi kéziseink jó pozícióból várják a hétvégét, mégis fontos lenne oda-vissza legyőzni az ETO-t.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin