2026. január 23.
Szoros vereség a szerb éllovas otthonában
Férfi kézilabdacsapatunk egy góllal kapott ki a Vojvodinától az újvidéki felkészülési meccsen.

A múlt heti, Tatran Presov elleni siker után Újvidékre látogatott második januári felkészülési mérkőzésére az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata, ahol a korábbi ferencvárosi vezetőedző, Vladan Matics irányította szerb éllovas Vojvodina volt az ellenfele. Érdekesség, hogy a meccsen a lelátón ott volt a korábban Magyarországon is megfordult egykori szerb világklasszis, Marko Vujin is, aki egyébként a hazai klub vezetőségének tagja.

A találkozó első gólját riválisunk szerezte, szűk tíz perc kellett, hogy csapatunk magához ragadja az irányítást. Jöttek a kapuban a védések Győri Kristóftól és a mezőnyben is akadtak jó egyéni teljesítmények. Két-három gólos ferencvárosi vezetéssel csordogált végig az első félidő, épp a szünet előtt vezettünk először néggyel, ám két másodperccel a vége előtt a szerbeké volt az utolsó szó – három gólos előnyről vártuk a folytatást (13-16).

A második félidőt a Vojvodina kezdte jobban, amely a 38. percre ledolgozta a szünet előtt összeszedett hátrányát (18-18), pár perccel később pedig a vezetést is átvette. Nálunk sok volt a hiba főleg támadásban, ezekbőél kaptunk néhány könnyű gólt, a hazaiak pedig fokozatosan lendületbe jöttek. Az utolsó negyedórára fordulva stabilizáltuk a játékunkat, így ikszről vártuk a végjátékot (22-22).

Nem sokkal később viszont az addigi legnagyobb különbséggel lépett el a Vojvodina, mínusz háromra azelőtt nem álltunk, de a fordulatok ezzel szerencsére nem értek vége: három villámgyors góllal kiegyenlítettünk újra (26-26). A hajrában látott adok-kapokból a szerbek jöttek ki szerencsésebben, így 29-28-ra megnyerték a találkozót. 

Jövő csütörtökön a horvát Nexét fogadjuk az Elek Gyula Arénában zárt kapus mérkőzésen.

FÉRFI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

HC Vojvodina (szerb) – FTC-Green Collect 29-28 (13-16)
Helyszín: 
Sportska Hala Sala Brana, Újvidék
Időpont: 
2026. január 23., 17 óra
A ferencvárosi gólszerzők: 
Ancsin 5, Csanálosi 4, Győri M. 4, Bujdosó 3, Csörgő 3, Karai 2, Nagy B. 2, Tóth P. 2, Debreczeni 1, Füzi 1, Juhász Á. 1

Cikkajánló

Vereség Szegeden a szezon utolsó meccsén

Férfi kézilabdacsapatunk a jó kezdés után kikapott a bajnoki döntős szegediektől.

A bajnoki döntőre készülő Szeged ellen zárunk

Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.

Röhögőgörcsös kvíz Kovacsics Petivel és Füzi Danival

Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!

Parázs csatában nyertünk az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.

Az újabb győzelem a cél az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.

Ebben a szezonban is oda-vissza legyőztük a Tatabányát!

Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.

Meghosszabbítanánk a Tatabánya elleni jó sorozatot

A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.

Győri Mátyás készülhet a vb-selejtezőkre

Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin