2020. október 16.
Újabb győzelemmel hibátlanok maradtunk
Végig vezetve legyőzte a Budakalászt férfi kézilabdacsapatunk, így őrzi makulátlan mérlegét az NB I-ben.

Férfi kézilabda NB I, 8. forduló:
Ferencváros-Budakalász 30-27 (15-13)
gólszerzőink: Schäffer 8, Andjelic 6, Imre 5, Bognár 5, Füzi 3, Pordán, Mikita, Kovacsics

Egyik legjobbunk, Nagy Bence nélkül fogadtuk a Budakalászt, amelytől az elmúlt szezonban hazai pályán és most, a felkészülési időszakban is kikaptunk, így tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk.

Így is történt, rendkívül szoros csatát láthattak a nézők, legalábbis az első félidőben. Sikerült elmennünk két góllal (6-4), ekkor kettős emberhátrányba kerültünk, a budakalásziak egy 0-4-gyel fordítottak (6-8). Ez már a negyedik kétperces kiállításunk volt, míg a vendégek egyszer sem játszottak emberhátrányban, félő volt, hogy a végjátékra ez majd kihathat.

Schäffer Zsolt és Bozo Andjelic pillanatai következtek támadásban, a kapuban pedig Marián Zernovic kiválóan védett, így sikerült fordítanunk. A végén, Horváth Attila időkérését követően Bognár Alex gyönyörű figura végén kettőre növelte az előnyünket. (15-13)

A második játékrész álomszerűen kezdődött, beállt Imre Bence, aki a héten ünnepelte 18. születésnapját, és öt perc alatt három gólt lőtt, pillanatok alatt elmentünk öttel. (19-14) Csoknyai István időt kért, háromra zárkózott fel a Budakalász, majd a 40. percben a játékvezetők videóbírózás után kiállították Kovacsics Pétert, és mivel Bohács Sándor sérült, így klasszikus balszélső nélkül maradtunk az utolsó húsz percre – Prainer Viktor állt be kényszerűségből.

A nehézségek ellenére sokáig magabiztosan tartottuk az előnyünket, háromnál közelebb nem engedtük a vendégeket, főleg a jól irányító Bognár Alexnek és Bozo Andjelicnek, a meg-megvillanó Schäffer Zsoltnak és a kapuban rendre fontos védéseket bemutató Marián Zernovicnak köszönhetően, miközben Schuch Timuzsinék is nagyot dolgoztak védekezésben.

Két és fél perc volt hátra, amikor egy gólra tudott zárkózni a vendégcsapat, de a tavalyi mérkőzéstől eltérően most taktikusan hoztuk le a hajrát, és végül is magabiztos, háromgólos győzelmet arattunk.

Négy mérkőzésből négy győzelemmel állunk a tabella harmadik helyén, szerdán pedig következik a Gyöngyös elleni idegenbeli rangadó.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztató:

Cikkajánló

Mindössze egy vereséggel jön az Olympiakosz

Férfi kéziseink Ek-elődöntős riválisa remek szezont fut, de előnyt kell szereznünk az athéni visszavágóra!

Bujdosó Bendegúz: Nüanszok dönthetnek a görögök ellen

Kézisünknek a jelenlegi a nyolcadik szezonja a Ferencvárosban, amely akár a legsikeresebb is lehet.

Összeállt a védekezés, magabiztosan győztük le a PLER-t

Férfi kéziseink megfogyatkozva is legyőzték a fővárosi riválist, és ideiglenesen felléptek a harmadik helyre.

Kitűnő formában lévő PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink szerdán kulcsfontosságú fővárosi bajnokit játszanak a szombati Európa-kupa elődöntő előtt.

Sok hiányzóval is helyt álltunk a Veszprém ellen

Férfi kéziseink kikaptak ugyan a Telekom Veszprémtől, de láttunk biztató jeleket a jövő hétre.

Korábban kezdődik az Olympiakosz-meccs!

Előrehozott időpontban kezdődik a jövő heti Európa-kupa elődöntő, így át lehet majd érni a futball bajnokira.

A héten a második BL-csapat következik

Itt az újabb nagy feladat férfi kézisienk előtt, a Telekom Veszprém érkezik az Elek Gyula Arénába.

Kikaptunk Szegeden, góllal debütáltak a Mészáros ikrek

Az első negyedórában szorosan tartottuk a meccset, utána pedig fiataljaink bizonyíthattak a Pick Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin