Felkészülési mérkőzés:
Ferencváros-Dabas 42-32 (22-14)
gólszerzők: Kovacsics 10, Nagy 9, Pordán 4, Prainer 4, Juhász 2, Bognár 2, Bujdosó 2 Ónodi-Jánoskúti 2, Balogh 2, Turák, Győri, Füzi, Debreczeni, Török
Pásztor István egy teljesen más kezdőt küldött ki a pályára a második edzőmérkőzésen, mint az elsőn. Vezetőedzőnk nem tudott mellé nyúlni, csapatunk nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, sorra estek a gólok az elején mindkét oldalon, majd amint egyre feszesebb lett a védekezésünk, úgy tudtunk fokozatosan ellépni. Ezúttal Győri Kristóf kezdett a kapuban, aki védésekkel és kiváló indításokkal fűszerezte a játékot. Kovacsis Péter indulásokból egyre-másra lőtte a gólokat, az első félidőben összesen hétszer volt eredményes.

Vezetőedzőnk 15 perc után gyakorlatilag sort cserélt, de a lendületünk ugyanúgy megmaradt, és akadémiánk növendéke, Juhász Ádám is megszerezte első találatát a felnőtt csapatban. A szünetben nyolc góllal, 22-14-re vezettünk.
A második játékrészben tartani tudtuk az előnyünket, többfajta variációt kipróbálhatott Pásztor István, védekezésben és támadásban is – a védekezésünk kevésbé működött ekkor jól, de a gólokat sorra szállítottuk. Nagy Bence volt ebben a félidőben a legeredményesebb játékosunk hat góllal, összességében pedig Kovacsics zárt a legtöbb találattal, tízzel.

Következő edzőmérkőzésünket jövő pénteken, 16.30-kor játsszuk a Budakalásszal az Elek Gyula Arénában. Várhatóan azon az összecsapáson már új szerzeményünk, Lékai Máté is pályára léphet. A mérkőzés nyílt és ingyenes lesz szurkolóink számára.
Férfi kézilabdacsapatunk a jó kezdés után kikapott a bajnoki döntős szegediektől.
Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.
Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!
Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.
Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.
Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.
A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.
Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.