2019. december 9.
Újra lendületben csikócsapatunk
Két lehengerlő győzelemmel zárta a hétvégét az FTC-Diagnosticum ifjúsági férfi kézilabdacsapata.

Kiss György csapata előbb szombaton a Budapest Honvéddal játszott az ifi bajnokságban, és listavezetőhöz méltó módon, nagyon magabiztosan győzött hazai pályán 21-10-es félidő után 40-26-ra. Fiataljaink így toronymagasan vezetik a bajnokságot.

Másnap az NB I/B-ben az ugyancsak nyolc ponttal álló Békés látogatott az Elek Gyula Arénába, de esélyük sem volt a vendégeknek, végig vezetve, a 11 gólos Prainer Viktor, a nyolcgólos Ónodi-Jánoskúti Máté és a hétgólos Kiss Bence vezérletével nyertünk 19-10-es félidőt követően 34-22-re. Ifi csapatunk ezzel megerősítette pozícióját a középmezőnyben a felnőtt másodosztályban.

„Bár sok volt a hiányzónk, de várható volt, hogy behúzzuk a Honvéd elleni ifi meccset, míg a Békés elleni bajnoki rangadónak indult, de sima lett – kezdte Kiss György. – Mindkét mérkőzésen jó volt a védekezésünk, ehhez jött automatikusan a kapusteljesítmény is. Kicsit áthangoltuk a védekezésünket, és a legutóbbi három mérkőzésen már jól működött, ennek egyik kulcsfigurája Turák Félix, aki rengeteg megállító faultot csinál, sokat ütközik, a védelem oszlopa lett, de mindenki felnőtt hozzá. Remélem, hogy megmarad ugyanez a jó védekezésünk.”

Még egy mérkőzése van 2019-ben az FTC-Diagnosticumnak: kedden a második helyezett Szeged otthonába látogat a csapat az ifi bajnokságban úgy, hogy a hazaiaknál egy, míg a mieinknél öt játékos fog hiányozni, miután az ifi válogatottban szerepel. Kulcsjátékosaink közül Lukács Péter, Ónodi-Jánoskúti Máté, Imre Bence, Karai Miklós és Ludmán Marcell is a korosztályos válogatottnál lesz, kiesett sérülés miatt Tóth Szabolcs, valamint Bódy Botond játéka is kérdéses.

Cikkajánló

Megmentettünk egy pontot a legvégén

Óriási csatát hozott férfi kézisienk Balatonfüred elleni rangadója, a végén Lékai Máté gólja döntetlent ért.

Jegyinfók a Presov elleni idegenbeli meccsre

Szombaton jön férfi kéziseink Ek-negyeddöntő visszavágója; így lehet belépőt venni az eperjesi mérkőzésre.

Fontos lenne visszavágni a Fürednek!

Férfi kéziseinkre a két Európa-kupa negyeddöntő között kulcsmeccs vár a bajnokságban, a Balatonfüred érkezik.

Tüzes siker: „Kint is nyernénk, mert jobbak vagyunk”

Pásztor István: „Dani piros lapja kicsit több volt a soknál • Lékai szerint kint is parázs csata lesz - VIDEÓ

Megvan az előny a visszavágóra!

Férfi kéziseink három góllal legyőzték a Tatran Presovot az Ek-negyeddöntő első meccsén.

Előnyt kell szereznünk a visszavágóra!

Férfi kéziseink a Tatran Presovot fogadják szombaton, a Veszprémben visszatérő Csörgő Kristófot kérdeztük.

Januári riválisunkkal is találkozunk az Eb-selejtezőben

Megvan a három együttes, amellyel megküzdhet a férfi kéziválogatott a 2026-os Eb-kvalifikációért.

Mindenkire szükség lesz szombaton a Presov ellen!

Férfi kéziseink célja, hogy minél nagyon előnyt szerezzenek az Európa-kupa negyeddöntő szombati odavágóján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin