2019. október 14.
Védekezésben szétvertek bennünket
Nem sikerült az újabb bravúr az FTC U21-Diagnosticumnak a férfi kézilabda NB I/B-ben.

Férfi kézilabda NB I/B, 5. forduló:
FTC U21-Diagnosticum – Kecskemét 31-38 (17-21)
gólszerzőink: Prainer 7, Lukács 6, Holdosi 4, Kiss 4, Ónodi-Jánoskúti 4, Imre 4, Turák, Musztács

Tizenévesekből álló csapatunk a felnőtt másodosztályban zsinórban három meccset nyert meg, így fogadta a Kecskemétet, amely tavaly a negyedik helyen végzett a bajnokságban, az idén pedig a dobogóra hajt.

Keretükben több rutinos játékos is szerepel, olyanok, akik korábban az NB I-ben is letették a névjegyüket, az irányító Bíró Balázs tavaly még a Dabas játékosa volt, de a korábbi ferencvárosi Nagy Máté is a Kecskemétet erősíti. A rutin abszolút meglátszódott a vendégeken, és egy kőkemény védekezést bemutatva, végig vezetve nyertek ellenünk.

„Ebben a vereségben én is benne vagyok – kezdte az értékelést Kiss György vezetőedző. – Hozzányúltam a sikercsapathoz, Merkovszki Pali helyére Győri Kristófot neveztem, és ezzel megbontottam a csapategységet. Természetesen nem Kristóf nyakába varrva a vereséget, de lehet, hogy fokozatosan kellett volna őt is beépítenem. A szélsőink talán még soha nem hagytak ki ennyi helyzetet, védekezésben pedig szétvertek bennünket. Mi ugyanezt a másik oldalon nem tudtuk megcsinálni, nem védekeztünk keményen, nem segítettük a kapusokat, nem tudtunk labdát szerezni, így nem játszhattuk a gyors játékunkat. A kecskeméti kapus kivédte a szemünket, epdig készültünk rá, nálunk pedig talán csak Prainer Viktor hozta azt, amit tud. 31 gólt lőttünk, ezzel meccset lehet nyerni, de 38 kapottal nem lehet győzni.”

Arra a kérdésre, hogy mi a mérkőzés tanulsága, Kiss György így felelt: „Nagyon fiatalok vagyunk, az NB I/B-ben talán még soha nem volt ilyen fiatal csapat. Fel kell nőni a feladathoz, amikor az ellenfél ilyen keményen védekezik, nekünk is hozzá kell keményedni, mert megvannak hozzá az embereink.”

Katasztrófa nem történt, hiszen az idei bajnokságban folyamatosak a körbeverések, az eddigi listavezető Hatvan is kikapott a hétvégén hazai pályán. Öt forduló után így áll az élcsoport: 1. Algyő 8 pont, 2. Hatvan 8 pont, 3. Mizse 8 pont, 4. FTC 6 pont, 5. Cegléd 6 pont (4 mérkőzés), 6. Kecskemét 6 pont.

Három győzelemmel és két vereséggel álló ifi csapatunk legközelebb pénteken a bajnokság egyik legnagyobb esélyese, a Cegléd otthonában lép pályára. Mivel ugyanezen a napon felnőtt NB I-es együttesünk is pályára lép, a Budakalászt fogadja az Elek Gyula Arénában, és mivel több fiatal játékos is az első osztályú gárdában szerepel, így erősen tartalékos összeállításban játszik majd Kiss György csapata Cegléden.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Kikaptunk Egerben

Hosszú hetek óta sérülésektől sújtott férfi kézilabdacsapatunk nem bírt a bennmaradásért harcoló riválissal.

Kőkemény csata vár ránk az utolsó idegenbeli meccsen

Férfi kéziseink a bennmaradásért foggal-körömmel harcoló Eger otthonában lépnek pályára szombat este.

Korábban kezdődik férfi kéziseink évadzáró bajnokija

A május 15-i mérkőzésen búcsúznak távozó játékosaink, így Kielbe igazoló válogatott szélsőnk, Imre Bence is.

Pásztor István: Csak gratulálni tudtam a fiúknak

Férfi kézilabdázóink az Olympiakosz elleni vereséggel búcsúztak az Európa-kupától; vezetőedzőnket kérdeztük.

Nagyot harcoltunk, de búcsúztunk az Európa-kupából

Férfi kézilabdacsapatunk kulcsembereit nélkülözve vereséget szenvedett az Olympiakosz elleni Ek-elődöntőben.

El kell vennünk a görögök veretlenségét az Ek-döntőért

Férfi kéziseink szombaton Athénban lépnek pályára az Európa-kupa elődöntőjében az Olympiakosz ellen.

Egy pont Bogláron maradt

Férfi kéziseink ötgólos hátrányból felállva végül döntetlent játszottak a HSA NEKA otthonában.

Lékai és Imre is bekerült a vb-selejtezős keretbe

Két FTC-játékossal a soraiban vívhatja ki a férfi kéziválogatott a világbajnoki részvételt a litvánok ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin