2021. november 12.
Végig vezetve vertük a NEKA-t
Férfi kézilabdacsapatunk zsinórban negyedik mérkőzésén sem talált legyőzőre.

Férfi kézilabda NB I, 8. forduló:
Ferencváros-NEKA 32-28 (19-13)
gólszerzőink: Nagy 7, Bujdosó 5, Ónodi-Jánoskúti 5, Bognár 4, Andjelic 3, Kovacsics 2, Füzi 2, Pordán 2, Debreczeni, Mikita

A két nyolcpontos együttes csatája szoros mérkőzést ígért. A válogatott szünet nem igazán látszódott meg a csapaton, és az, hogy keveset tudtak játékosaink együtt készülni. Horváth Attila vezetőedző több fiataljával kezdett a NEKA fiataljai ellen, Bognár Alex pedig meg is hálálta a bizalmat, négy perc alatt dobott két góljának is köszönhetően sikerült 5-2-re elmennünk. A vendégek egyenlíteni tudtak, és közben próbálták kivenni Nagy Bencét a játékból, de hiába jöttek ki rá követő emberfogásra, válogatott átlövőnk 15 perc után már öt gólnál járt.

A 17. percben, 13-9-nél, majd két perccel később, 15-9-nél is időt kellett kérnie a NEKA-nak, miután egy 5-0-s sorozatban voltunk. Nem igazán sikerült azonban négy-öt gólnál közelebb férkőzniük hozzánk, Nagy Bence 7/7-tel zárta az első félidőt, a remek védekezésünknek is köszönhetően pedig 19-13-ra vezettünk a szünetben.

A második játékrészben nagyon jól szállt be Bozo Andjelic, montenegrói irányítónk lőtt 10 perc alatt három gólt, de szükség is volt rá, ugyanis a vendégek támadásban egyre eredményesebbek voltak, és negyed órával a vége előtt már csak kettő volt közte. (25-23) Pedig Marián Zernovic bemutatott több bravúrt is, de folyamatosan emberhátrányban kellett játszanunk: a második félidő első 18 percében hat kiállításunk volt, míg a NEKA-nak egy sem.

Nyolc perccel a vége előtt már csak egy volt a két csapat között (27-26), amikor Bujdosó Bendi két fontos gólt szerzett, így ismét elmentünk hárommal (29-26), majd Füzi Dani is rádobott egyet, amikor 30-26-os vezetésünknél, hat perccel a vége előtt a NEKA időt kért.

Innentől már rutinból lehoztuk a mérkőzést, köszönhetően annak is, hogy a második félidőben a gólt nem szerző Nagy Bencétől többen is átvették a gólszerző szerepet, Ónodi-Jánoskúti Máté is újra kiválóan játszott, öt találatig jutott, és végül négygólos győzelmet arattunk, így zsinórban negyedik mérkőzésünket nyertük meg!

A következő fordulóban, jövő szombaton az edzőváltás után Csurgón győzni tudó Tatabánya otthonába látogatunk.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

A miénk volt az utolsó szó Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk egy végletekig kiélezett meccsen nyerte meg a szombat esti bajnokiját.

Egy hét „pihenő” után fordulunk rá a bajnoki hajrára

Szombaton Gyöngyösre látogató férfi kézilabdázóink rendezhették a sorokat az NB I utolsó négy fordulója előtt.

Változott a Tatabánya elleni rangadó időpontja

Ellenfelünk Európa-kupa-szereplése miatt május 6-án, szerdán lépnek pályára férfi kéziseink Tatabányán.

Pont nélkül maradtunk a PLER ellen

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig hátrányban kézilabdázott a szombat esti bajnokin.

Mint mindig, kemény csata várható a PLER ellen

Férfi kéziseink ismét legyőznék fővárosi riválisukat, és ezzel hazai pályán javítanák a múlt heti botlást.

„Jó volt visszatérni, de nem így terveztük a meccset”

Lékai Máté hosszú sérülés után tért vissza férfi kézilabdacsapatunkba, szombaton a PLER ellen már győzne is.

Óriási csatában szenvedtünk vereséget

Férfi kézilabdacsapatunk pont nélkül maradt Budaörsön a Budai Farkasok ellen.

A bennmaradásért harcoló riválishoz látogatunk

Férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Budai Farkasok ellen kezdene újabb győzelmi sorozatba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin