2021. szeptember 10.
Végig vezetve nyertük a szezonnyitót
Férfi kézilabdacsapatunk hétgólos győzelemmel kezdte a bajnokságot az újonc Kecskemét otthonában.

Férfi kézilabda NB I, 1. forduló:
Kecskemét-Ferencváros 24-31 (10-12)
gólszerzőink: Bujdosó 10, Nagy 8, Füzi 3, Debreczeni 2, Andjelic 2, Mikita 2, Kovacsics 2, Pordán

Két fiatal balkezesünk, Ónodi-Jánoskúti Máté és Imre Bence nélkül utaztunk Kecskemétre, ahol az első félidőben gyorsan beigazolódott Horváth Attila mérkőzés előtti félelme, hogy az újonc ellen nem lesz könnyű dolgunk. A hazaiaknál ráadásul két ferencvárosi fiatal is lehetőséget kapott, ugyanis Deményi Xavért és Karai Miklós is kölcsönadtuk erre a szezonra Kecskemétre, Deményin pedig látszódott, hogy nagyon szeretne bizonyítani, ziccerből, szélről, átlövésből és beállóból is nehezen tudtunk neki gólt lőni, sorra mutatta be a bravúrokat. Ennek is betudható, hogy hiába mentünk el többször is két góllal, rendre egyenlíteni tudtak a rendkívül nagy lelkesedéssel játszó hazaiak.

A védekezésünk jól működött, hiszen csak 10 gólt kaptunk az első félidőben, támadásban azonban csak Bujdosó Bendegúz villogott, ő hatból öt gólt szerzett az első játékrészben. A szünetben 12-10-re vezettünk.

A második félidőre kiválóan jöttünk ki, egy gyors 4-1-es rohammal 16-11-re elhúztunk, jött is a kecskeméti időkérés. Az itt megszerzett előnyt azonban többé-kevésbé tudtuk tartani, köszönhetően Nagy Bencének, aki a második játékrészben tarthatatlan volt, hét lövéséből hét gólt szerzett, összesen pedig nyolc/nyolccal zárt, a mezőny legeredményesebb játékosa viszont a tíz gólig jutó Bujdosó Bendegúz is.

Összességében a játékon az meglátszott, hogy egy első bajnoki mérkőzés volt, nem ment még minden olajozottan, de ha a száraz tényeket nézzük, akkor végig vezetve, hétgólos győzelmet arattunk Kecskeméten, ez pedig egy jó idénykezdetnek mondható.

Bencze József, a Kecskemét vezetőedzője: „Gratulálok a Fradinak, sokkal jobb csapat nálunk. Deményi Xavér meccsben tartott bennünket. Ez volt az első hazai mérkőzésünk, de ez nem mentesít senkit a csapatomból, hogy ilyen rosszul játszottunk védekezésben és támadásban is.”

Horváth Attila, az FTC vezetőedzője: „Mindig nehéz az első bajnoki, főleg nézők előtt idegenben. Nehezen indultunk be, sok hibával játszottunk, magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Gratulálok a Kecskemétnek, sokáig meccsben voltak.”

Jövő szombaton a Telekom Veszprém látogat az Elek Gyula Arénába.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Nem kérdés, a két pont a cél az idegenbeli évzárón!

Férfi kézilabdacsapatunk az újonc Szigetszentmiklóssal találkozik szombat este.

Utolsó pillanatos góllal győztünk Svédországban

Férfi kézilabdacsapatunk óriási csatában, a Karlskrona elleni győzelemmel búcsúzott az Európa-ligától.

Öt játékosunk került be a férfi válogatott bő keretébe

A magyar férfi kézilabda-válogatott a januári Európa-bajnokságra készül.

Északi győzelemmel búcsúznánk az Európa-ligától

Férfi kézilabdacsapatunk biztos csoportharmadikként játszik kedd este a svéd Karlskrona otthonában.

Most nem hagytuk a végére, megnyertük a rangadót!

Férfi kézicsapatunk parádés második félidővel tartotta itthon a két pontot az eddig 100%-os Tatabánya ellen.

Pásztor: „A Benfica elleni küzdőszellemet várom!”

Férfi kéziseink továbbra is több hiányzóval, de motiváltan várják szombaton az NB I-ben hibátlan Tatabányát.

Nagy bravúr Érden, győzelem a Benfica ellen!

Férfi kézilabdacsapatunk megnyerte az utolsó hazai El-csoportmeccsét a portugál bronzérmes ellen.

A csoportelsőségre hajtó portugálok jönnek

Férfi kézilabdacsapatunk kedden Érden a Benficát fogadja utolsó hazai Európa-liga csoportmeccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin