2026. március 26.
Veszélyes ellenfél érkezik pénteken
Bő egy hónap után játszik újra hazai bajnokit férfi kézilabdacsapatunk, amely a Csurgót fogadja.

Több, mint egy hónap után játszik újra bajnoki mérkőzést az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata az Elek Gyula Arénában, pénteken a tabella hetedik helyén álló Csurgót fogadják a fiúk. Jó formában várja az összecsapást együttesünk, amely

a Veszprém elleni idegenbeli vereséget leszámítva hibátlanul teljesített eddig 2026-ban.

Bár a tabellán már-már megnyugtató az előnyünk a negyedik helyen, kár lenne azt gondolni, hogy könnyű meccsre számíthatunk a somogyiak ellen. Részint azért, mert az őszi idegenbeli mérkőzésről pont nélkül tértünk haza, részint pedig azért, mert nem igazán tudjuk, mire számíthatunk riválisunktól, amely a tavaszi szezonban igencsak rapszodikusan szerepel. Legyőzte a Győrt, nyert Tatabányán, ugyanakkor kikapott a Budakalásztól és a NEKA-tól is.

Érdekesség, hogy szurkolóink a mérkőzésen még csurgói mezben, de régi-új Fradi-játékosként láthatják a héten bejelentett Kiss Bencét. Mi pedig ezúttal a tavaly nyáron éppen Csurgóról érkezett, és sérülése után hétről hétre jobb formába lendülő Tóth Pétert kérdeztük a találkozóról.

– Annak ellenére, hogy múlt héten nem játszottunk meccset, az edzések nem maradtak el, de a futáson volt a hangsúly, majd kaptunk egy háromnapos pihenőt. Ez szerintem jól is fog jönni, mert nagyon fizikális meccsre számítunk, a nagy termetű hármas védők keményen védekeznek, de az edzésen megbeszéltük azokat a dolgokat, amik ez ellen működhetnek.

A pénteken 18 órakor mérkőzésre online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a kezdést megelőző két órában a Kismartoni úti pénztárban lehet belépőt vásárolni.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
20. forduló

FTC-Green Collect – Csurgói KK
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. március 27., 18 óra
Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás
Jegyek: 1500-2500 Ft – online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen a Kismartoni úti pénztárban

Cikkajánló

Röhögőgörcsös kvíz Kovacsics Petivel és Füzi Danival

Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!

Parázs csatában nyertünk az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.

Az újabb győzelem a cél az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.

Ebben a szezonban is oda-vissza legyőztük a Tatabányát!

Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.

Meghosszabbítanánk a Tatabánya elleni jó sorozatot

A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.

Győri Mátyás készülhet a vb-selejtezőkre

Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.

„Türelmetlen típus vagyok, nagyon akartam már játszani”

Prainer Viktor szombaton több, mint négy hónap után léphetett újra pályára férfi kézilabdacsapatunkban.

A miénk volt az utolsó szó Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk egy végletekig kiélezett meccsen nyerte meg a szombat esti bajnokiját.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin