2023. április 7.
„A cél, hogy a felnőtt csapatnak neveljünk”
Akadémiánk U18-as és az U16-os fiúcsapata is az élmezőnyben foglal helyet. Edzőnket, Kende Pétert kérdeztük.

A felnőttligák mellett az utánpótlás kézilabda-bajnokságokban is lassan a hajrára fordulnak a csapatok. Az U18-asok Keleti csoportjában a harmadik, az U16-osok között pedig a második helyen áll akadémiánk együttese. A csapatok keretében nagy az átfedés, sok játékosunk két fronton szerepel, és mindkét alakulatot Kende Péter vezeti, őt kérdeztük.

– Az eredmény elsősorban visszacsatolás számunkra, a legfőbb célunk, hogy minél több saját nevelésű játékos kerüljön a Ferencváros felnőtt csapatába. Azt gondolom, ez a mi utunk és ez az útja a magyar kézilabdának is. Volt olyan korosztályunk, amely ugyan nem ért el kiemelkedő eredményt a serdülő döntőben, de a játékosok több mint fele eljutott az NB I-be és az NB I/B-be. Az első csapat jelenlegi játékosai közül nemrég még Imre Bence, Ónodi-Jánoskúti Máté és Prainer Viktor is az utánpótlásunkban szerepelt, de a jelenlegi szezonban is volt a keretben fiatal játékos Bredák Dominik, Hajós Ádám és Juhász Ádám személyében. Fontos, hogy azok a gyerekekről, akik felkerülnek a felnőtt csapathoz a vezetőedző is azt mondja, hogy igen, megállják a helyüket.

Trénerünk kitért arra is, hogy a szezon elejéhez képest sikerült előrelépnie az együttesnek.

– Sokat fejlődött a csapat, de olyan nincs, hogy egy edző megelégedhet. Erőnlétileg, gyorsaságban, védekezésben, támadásban, taktikai gondolkodásban is mindig lehet javulni. Ebben a korban nő be a fejük lágya, a belső motivációnak is meg kell lennie, és fontos, hogy tudják, kiváltság az ország legnépszerűbb csapatában kézilabdázni – mert nagyon sok gyerek szeretné felhúzni ezt a mezt –, és ennek egyébként rendre meg is felelnek.

Közben pedig az U18-as bajnokságban nagy harcban van fiatal együttesünk az évad végi négyes döntőért, az alapszakaszban még két nagy rangadó vár rá a PLER és a Békés ellen.

Cikkajánló

Újabb győztes rangadó a férfi NB I/B-ben

Hibátlan hetet zártak fiúcsapataink, a lányoknál ezúttal vegyes volt a mérleg.

Kiütéses győzelem a PLER ellen az NB I/B-ben

Az utánpótlás-bajnokságokban nyertek a lányok, NB I/B-ben nem; Bari-Nagy csapatai 3-3 pontot szereztek.

Sorsoltak a női ifjúsági Bajnokok Ligájában

Az Ikast ellen lép pályára csapatunk a női ifjúsági kézilabda BL zágrábi selejtezőjének elődöntőjében.

Zsinórban a harmadik sikert arattuk a női NB I/B-ben

Menetelnek fiataljaink a női másodosztályban, Szeibert Anna 9, Kozma Liza 8 akciógólt lőtt a Borsod SK ellen.

Bredák gólja döntött, a legvégén fordítottunk

A férfi NB I/B-ben a tabella első felében található Százhalombatta ellen szereztünk bravúrpontokat.

Pontosztozkodás a női U18-as rangadón

A hétközi fordulóban további három mérkőzést játszottak csapataink, vegyes mérleggel - interjúk.

Ismét győzelem a női NB I/B-ben

Eseménydús hétvégét koronázott meg női NB I/B-s kézilabdacsapatunk idegenbeli sikere Komlón.

Bravúrgyőzelem a női NB I/B-ben Komárom ellen

Fiataljaink végig vezettek a dobogóért harcoló rivális ellen, Szigeti Blanka tizenegy gólt szerzett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin