Idén rekordszámú jelentkezés érkezett az államilag támogatott kézilabda akadémiák közös kiválasztójára. A 2011-2012-es lányok kétkörös válogatón vesznek részt, az első forduló második állomását tartottuk a Népligeti Faházban az FTC Kézilabda Akadémia szakembereinek a vezetésével.
Az egyes állomásokon látott teljesítmények alapján az akadémiák szakemberei döntik el, kik juthatnak tovább a második körbe, ahol már az akadémiai felvétel a tét.
A tegnapi napon négy turnusban érkeztek a jelentkezők a Faházba, hogy különböző gyakorlatokon keresztül megmutassák tudásukat. A jelentkezők között volt Prukker Norina is, akinek különleges élmény volt a népligeti kiválasztó.
- Az elején egy kicsit izgultam megmondom őszintén, de mikor elkezdődtek a feladatok már teljesen lenyugodtam. Nagyon jól éreztem magam, és úgy érzem sikerült megmutatni, mit is tudok. Hihetetlen érzés volt pont itt részt venni a kiválasztón, mert a Fradiban kézilabdáznak a példaképeim, és ez a csapat áll hozzám a legközelebb.
Csütörtökön a fiúk érkeznek az akadémiai kiválasztóra a Népligetbe, a második kört a lányoknak majd november 24-én, a fiúknak pedig december 8-án rendezik Balatonbogláron.
Kiegyenlített első negyedóra után kapott ki U17-es csapatunk a Győrtől az ifjúsági női kézilabda BL-ben.
Noha az első félidőben héttel is vezetett, végül egy góllal kikapott U17-es csapatunk az ifjúsági BL-ben.
U17-es csapatunk a DVSC ellen lép pályára az EHF Youth Club Trophy budapesti négyes döntőjének elődöntőjében.
Mások mellett Cirjenics-Kovacsics Anikó is várja majd a 2014 és 2018 között született gyerekeket júniusban.
Női U18-as kézilabdacsapatunk nem mindennapi módon szokott felkészülni az edzésekre, meccsekre - VIDEÓ!
Megvan csapatunk első ellenfele a női ifjúsági kézilabda Bajnokok Ligája budapesti döntő hétvégéjén.
Kende Pétert és Kiss Györgyöt Imre Bence nevelőedzőiként tüntették ki.
A Budapest Handball Cupon Mátrai Nóra együttese sportszerű döntés után megosztva lett aranyérmes.