Ifjúsági férfi Európa-bajnokság, A csoport, 1. forduló:
Németország-Magyarország 32-35 (14-13)
gólszerzők: Kovács 15, Csörgő 12, Terjék 5, Szűcs 2, Kathi
A csoport talán legerősebb csapata, Németország ellen kezdte meg szereplését válogatottunk Montenegróban. A ferencvárosi Csörgő Kristóf két góljának is köszönhetően elmentünk 3-1-re, a második góljukat csupán a 10. percben szerezték a németek. Ezt követően azonban 6-4-re fordítottak, mi pedig futottunk az eredmény után – a szünetben 14-13-as hátrányban voltunk.
A második játékrészt is kiválóan kezdtük, egy 3-0-val gyorsan fordítottunk, innentől felváltva vezettek a csapatok. A mieinknél a válogatott csapatkapitányi posztjához méltó módon Csörgő Kristóf magára vállalta a vezér szerepet, rengeteget próbálkozott, bátran bement a kőkemény német fal elé, és rendre sikerült is megvernie lábon a nála lassabb védőket. Ő és Kovács Tamás szállította a gólokat, aminek köszönhetően negyed órával a vége előtt hárommal elmentünk. (22-25) Rátettünk még erre egy lapáttal, és öt perc volt hátra, amikor öt gól volt az előnyünk (31-26), akkor már lehetett sejteni, hogy meglehet a győzelem, ha okosan lehozzuk a hajrát. Ez sikerült is, és végül 35-32-re nyertünk.
Csörgő Kristóf végül 12 góllal zárt, a másik ferencvárosi játékos, Tóth Levente az első félidő végén kapott lehetőséget, de ő gólt nem szerzett. A legeredményesebb a 15 gólig jutó Kovács Tamás volt.
A magyar válogatott legközelebb pénteken, Izland ellen lép pályára 16.00-kor, majd vasárnap Lengyelországgal játszik, ugyancsak 16.00-kor.
A csoportok első két-két helyezettje a felső ági középdöntőben, az 1-8. helyért folytathatja, a 3-4. helyezettek a 9-16. helyért játszanak tovább.
Kiegyenlített első negyedóra után kapott ki U17-es csapatunk a Győrtől az ifjúsági női kézilabda BL-ben.
Noha az első félidőben héttel is vezetett, végül egy góllal kikapott U17-es csapatunk az ifjúsági BL-ben.
U17-es csapatunk a DVSC ellen lép pályára az EHF Youth Club Trophy budapesti négyes döntőjének elődöntőjében.
Mások mellett Cirjenics-Kovacsics Anikó is várja majd a 2014 és 2018 között született gyerekeket júniusban.
Női U18-as kézilabdacsapatunk nem mindennapi módon szokott felkészülni az edzésekre, meccsekre - VIDEÓ!
Megvan csapatunk első ellenfele a női ifjúsági kézilabda Bajnokok Ligája budapesti döntő hétvégéjén.
Kende Pétert és Kiss Györgyöt Imre Bence nevelőedzőiként tüntették ki.
A Budapest Handball Cupon Mátrai Nóra együttese sportszerű döntés után megosztva lett aranyérmes.