Április 3. és 6. között rendezték meg a Budapest Handball Cup utánpótlástornát, amelyen a Ferencváros hat csapattal vett részt. A nemzetközi mezőnyben zajló viadal kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy fiataljaink eltérő stílusú, külföldi ellenfelek ellen is pályára lépjenek. Több szép eredmény is született, de Mátrai Nóra 2013–2014-es csapata az idősebbek között, az U14-es korosztályban a dobogó legfelsőbb fokára is felállhatott. A legidősebb preakadémiai korosztály edzője szerint nagyon hasznos hétvégét zárt a csapata, és kiemelte, hogy a torna nemcsak szakmailag, hanem közösségi szempontból is sokat adott a gyerekeknek.
– Azért szerettünk volna részt venni ezen a tornán, mert fontos, hogy a gyerekek kilépjenek a komfortzónájukból. Az ilyen nemzetközi mezőnyben teljesen más stílusú kézilabdával találkoznak, amihez folyamatosan alkalmazkodniuk kell, és ebből tudnak igazán fejlődni. Sokat jelentett az is, hogy több csapatunk is részt vett a tornán, a gyerekek találkoztak egymással, szurkoltak egymásnak, ami klubon belül is erősítette a közösséget, erre év közben kevesebb a lehetőség a sűrű program miatt.
Sok szép eredmény született: Tarjányi Dávid 2014–2015-ös csapatai közül az FTC „A” a második, míg az FTC „B” a harmadik helyen végzett. A lányoknál Kovacsics Anikó, Szocsák Gábor és Török Ákos 2014–2015-ös korosztályának csapatai közül az FTC „A” a harmadik, az FTC „B” pedig a hatodik helyen, míg Hatala Virág 2012–2013-as korosztályának együttese a negyedik helyen zárt. A legjobb eredményt a 2013–2014-es születésű fiúcsapat érte el, amely megosztott első helyen zárta a tornát az egy évvel idősebbek között.
– Ebben a korosztályban sincs klasszikus értelemben vett eredménykényszer, mindig azt tanítom nekik, hogy vagy nyerünk, vagy tanulunk. Sok kiélezett mérkőzést játszottunk, több egygólos meccset is megnyertünk, és ezektől lehet igazán fejlődni.
A döntő rendkívül szoros mérkőzést hozott a görög ESN Vrilissia Handball csapata ellen, amelynek végén az utolsó másodperces találatnál nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy a gól időn belül vagy azon túl született-e.
– A sportban a győzelem nagyon fontos, de legalább ennyire fontos a fair play is. A mérkőzés végén sem mi, sem a görögök, sem a szervezők nem tudtuk egyértelműen megmondani, mi a helyes döntés, és ilyenkor edzőként nemcsak a csapatomat, hanem a Ferencvárost és Magyarországot is képviselem. Nem szerettem volna, hogy egy külföldi csapat rossz szájízzel távozzon egy ilyen helyzet után, ezért azt javasoltam, hogy osszuk meg az első helyet, és mindkét csapat kapjon aranyérmet.
A döntés mögött az a szemlélet áll, amely már a preakadémián is alapérték: a győzelem mellett a sportszerűség és az ellenfél tisztelete is ugyanolyan fontos része a nevelésnek.
– Ha az a gól későn született, akkor döntetlen az állás, és hétméteresek következnek, tehát teljesen nyitott volt a helyzet. Én ezt így tartottam fairnek, és azt gondolom, hogy ezt a fajta gondolkodást is meg kell tanítanunk a gyerekeknek.
A torna szakmai szempontból is komoly kihívás elé állította a csapatot, hiszen a külföldi ellenfelek egészen más játékstílust képviseltek.
– Magyarországon bizonyos dolgokhoz kötve vagyunk – gondolok itt a sorcserékre –, míg a külföldi csapatok sokkal változatosabban védekeznek, folyamatosan váltogatják a rendszereket, és támadásban is más megoldásokat használnak. Ezekhez alkalmazkodni kell, és ez hatalmas fejlődési lehetőség a játékosoknak. A görög csapat például nagyon jól fel volt készítve, és látszott rajtuk, hogy szívvel-lélekkel játszanak, emiatt különösen nehéz és értékes mérkőzést játszottunk ellenük.
Kende Pétert és Kiss Györgyöt Imre Bence nevelőedzőiként tüntették ki.
Az FTC korábbi játékosa, klubunk munkatársa március 11-én, életének 60. évében hunyt el.
Esélyt sem adott U17-es csapatunk a házigazda horvátoknak a női ifjúsági kézilabda BL-ben.
Fordulatos meccsen, végül hét góllal múltuk felül az Ikastot az ifjúsági női kézilabda Bajnokok Ligájában.
Kézilabda-akadémiánk kapusa már négy élvonalbeli meccsen védett férfi felnőttcsapatunkban.
Hibátlan hetet zártak fiúcsapataink, a lányoknál ezúttal vegyes volt a mérleg.
Az utánpótlás-bajnokságokban nyertek a lányok, NB I/B-ben nem; Bari-Nagy csapatai 3-3 pontot szereztek.
Az Ikast ellen lép pályára csapatunk a női ifjúsági kézilabda BL zágrábi selejtezőjének elődöntőjében.