2022. szeptember 22.
„A tapasztalatszerzés szezonja lesz a mostani”
Nagyon fiatal kerettel szerepel idén az NB II-ben U20-as fiúcsapatunk; Kiss György vezetőedzőt kérdeztük.

Egy győzelemmel és egy vereséggel kezdte NB II-es menetelését az FTC Kézilabda Akadémia U20-as fiúcsapata, amely a nyitófordulóban magabiztosan legyőzte a Váci FKA-t, majd vasárnap minimális különbséggel maradt alul a Budapesti Honvéddal szemben, így két forduló után a hatodik helyen áll a tabellán. Fontos megjegyezni, hogy papíron U20-as együttesről van szó, de a keretben zömében 2005-ös és 2006-os születésű, vagyis 16-17 esztendős játékosok szerepelnek.

 - A győzelemnek természetesen örültünk, de meggyőződésem, hogy a második ellenfelünk gyengébb volt az elsőnél, ezért vasárnap is magabiztos győzelmet kellett volna aratnunk – kezdte az együttes vezetőedzője, Kiss György. – Nagyon fiatalnak számítunk ebben a mezőnyben, meg ez most talán nem annyira kiemelkedő brigád, mint amilyeneket az elmúlt években megszokhattunk (Kiss György keze alatt is nevelkedő játékosunkat, Ónodi-Jánoskúti Mátét éppen csütörtökön hívták meg a felnőttválogatott keretébe – a szerk.), de azért természetesen most is van néhány tehetséges gyerekünk. Fejlődésnek biztosan jó lesz az NB II, felnőttjátékosok ellen játszhatunk, a tapasztalatszerzés szezonja lesz a mostani, amelyben megpróbáljuk kihozni a lehető legtöbbet a játékosokból.

 A tréner kitért arra is, hogy komoly terhelésnek lesznek kitéve a fiatalok ebben az évadban.

 - Ugyanazzal a kerettel szerepelünk az ifjúsági első osztályban is, ami azt jelenti, hogy heti két meccs vár a fiúkra, sőt még a serdülőkorosztályból is vannak feljátszók. A képzést, valamint az erőfejlesztést nem könnyű úgy a programba illeszteni, hogy minden tökéletesen működjön. Nem kezdtük jól az ifibajnokságot, a csapat gólfelelősei közül nyáron néhányan elmentek, ezért most olyan játékosoknak kell előrelépni, akik vagy serdülőt játszottak, vagy eddig nem számítottak kulcsembernek. Egyértelmű, hogy ez olyan idény lesz, amelyben minden pontért meg kell harcolnunk, de ez is a fejlődést szolgálhatja.

Férfi NB II

1. forduló
Ferencvárosi TC U20 – Váci FKA 34-26 (19-11)
Ferencvárosi gólszerzők: Juhász Á. 8, Török Ák. 5, Varasdi 4, Fülöp, Győri Zs., Nyeső 3-3, Hunyadi, Pető, Török Ád. 2-2, Kranjec, Tóth L. 1-1

2. forduló
Ferencvárosi TC U20 – Bp. Honvéd SE 25-26 (12-14)
Ferencvárosi gólszerzők: Török Ád. 8, Tóth L. 5, Fülöp, Juhász Á, Pető 3-3, Bredák, Gál, Török Ák. 1-1

Cikkajánló

Ezüstéremmel tért haza U20-as fiúcsapatunk Nagybányáról

Keményen küzdve a második helyig jutott U20-as fiú kézilabdacsapatunk a nagybányai felkészülési tornán.

Az első 15 meccsén veretlen maradt ifjúsági csapatunk

Kézilabda-akadémiánk U20-as fiúcsapata pazarul kezdte a szezont, erről kérdeztük Kiss György vezetőedzőt.

„Megérezték, milyen a felnőttek között kézilabdázni”

Öt akadémistánk is debütált az Európa-kupában, erről kérdeztük akadémiánk sportigazgatóját, Kökény Beatrixot.

Az idén is lesz közös akadémiai kiválasztó

Újra közös kiválasztót rendeznek az államilag támogatott kézilabda-akadémiák, részletek a cikkben.

A bravúros start után megjött az étvágy

Három forduló után hibátlanok U19-es női kéziseink az NB I/B-ben; a vezetőedzőt, Illés Mártont kérdeztük.

Vereséggel kezdett a válogatott az U17-es Eb-n

A remek első félidő után a másodikban nem bírtak a franciákkal a mieink, így kikaptak az Eb-nyitányon.

Három akadémistánkkal startol a montenegrói U17-es Eb

A szerdán kezdődő U17-es Eb-n Balogh Veronika, Himer Laura és Szeibert Anna is ott lesz a magyar csapatban.

Egy ezüstéremmel zártuk az utánpótlás négyes döntőket

Mindhárom szombati helyosztón vereséget szenvedtek akadémiánk csapatai az utánpótlás FINAL4-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin