2023. november 14.
Az első 15 meccsén veretlen maradt ifjúsági csapatunk
Kézilabda-akadémiánk U20-as fiúcsapata pazarul kezdte a szezont, erről kérdeztük Kiss György vezetőedzőt.

Kiválóan kezdte az 2023/24-es évadot az FTC Kézilabda Akadémia U20-as fiúcsapata. Játékosaink a saját korosztályukban kilencből kilenc megnyert mérkőzésnél tartanak, a múlt héten éppen a Keleti csoport második helyezettjét, a bajnoki címvédő PLER-Budapestet győzték le 28-27-re az Elek Gyula Arénában.

–  Az eddigi tizenöt tétmeccsünkön az NB II-t is beleszámítva csak egy pontot vesztettünk, ezzel természetesen elégedett vagyok – kezdte együttesünk vezetőedzője, Kiss György. – Az idén komplett a csapat, három serdülőkorú fiúval egészül ki a keret, így minden posztra van két játékosunk. Ez azt is jelenti, hogy jól be tudjuk osztani az erőnket a meccseken, sokszor a meccsek végén nővünk fizikálisan az ellenfelek fölé. Sok tehetség akad ebben a társaságban, közülük többekből lehet NB I-es játékos.

Azt az egy döntetlent az NB II-ben játszotta csapatunk, de a felsőházba jutásra természetesen így is jók az esélyek.

– A szezon előtt megfogalmaztuk, hogy az ifjúsági bajnokságban a négyes döntőbe szeretnénk kerülni, az NB II-ben pedig fel akarunk jutni. Magasra tettük a mércét, meglátjuk, hogy meg tudjuk-e oldani. Fontos, hogy utóbbiban olyan csapatokat vigyünk magunkkal, amelyekkel szemben kevés pontot vesztettünk. Az biztató, hogy a fiúk bírják a kemény játékot, nem lehet őket megfélemlíteni, állják a sarat a fizikailag erősebb riválisokkal szemben is.

Az Európa-kupában sem ijedtek meg a lehetőségtől a fiatalok, amikor Pásztor István pályára küldte őket a ciprusi Parnassos Strovolou ellen; Mészáros Máté és Márk, Pető Ábel, Balogh Ádám és Gál Benedek is jó játékkal mutatkozott be a felnőttcsapatban.

– Örülök, hogy ilyen lehetőséget kaptak, biztos nagy élmény volt nekik ebben a miliőben kézilabdázni. Bízom benne, hogy néhány év múlva jó páran ott lesznek közülük ténylegesen a felnőttkeretben, úgy, mint a 2001-es, 2002-es korosztályból Ónodi-Jánoskúti Mátéék.

FIÚ U20. I. OSZTÁLY, KELETI CSOPORT
Az eddigi mérkőzéseken: –Budapesti Honvéd 33-23, –OTP Bank-Pick Szeged 28-24, –B.Braun Gyöngyös 37-31, –Békési FKC 36-28, –FKSE-Algyő 34-28, –DEAC 43-35, Kecskeméti TE 41-32, –Csepel DSE 48-26, –PLER-Budapest 28-27
A csoport élmezőnye: 1. FTC Kézilabda Akadémia 18 pont, 2. PLER-Budapest 14 (+50), 3. Mezőkövesdi KC 14 (+39)

FÉRFI NB II, B CSOPORT
Az eddigi mérkőzéseken: –Budapesti Honvéd 34-22, –MÁV Előre 35-32, –BVSC-Zugló 30-28, –TFSE 26-26, –Budakalászi SC 27-21, –VS Dunakeszi 39-33
A csoport élmezőnye: 1. FTC Kézilabda Akadémia 11 pont, 2. TFSE 10, 3. MÁV Előre 6

Cikkajánló

Hajós Ádám ajándéknak tekinti az NB I-es lehetőséget

Kézilabda-akadémiánk kapusa már négy élvonalbeli meccsen védett férfi felnőttcsapatunkban.

Újabb győztes rangadó a férfi NB I/B-ben

Hibátlan hetet zártak fiúcsapataink, a lányoknál ezúttal vegyes volt a mérleg.

Kiütéses győzelem a PLER ellen az NB I/B-ben

Az utánpótlás-bajnokságokban nyertek a lányok, NB I/B-ben nem; Bari-Nagy csapatai 3-3 pontot szereztek.

Sorsoltak a női ifjúsági Bajnokok Ligájában

Az Ikast ellen lép pályára csapatunk a női ifjúsági kézilabda BL zágrábi selejtezőjének elődöntőjében.

Zsinórban a harmadik sikert arattuk a női NB I/B-ben

Menetelnek fiataljaink a női másodosztályban, Szeibert Anna 9, Kozma Liza 8 akciógólt lőtt a Borsod SK ellen.

Bredák gólja döntött, a legvégén fordítottunk

A férfi NB I/B-ben a tabella első felében található Százhalombatta ellen szereztünk bravúrpontokat.

Pontosztozkodás a női U18-as rangadón

A hétközi fordulóban további három mérkőzést játszottak csapataink, vegyes mérleggel - interjúk.

Ismét győzelem a női NB I/B-ben

Eseménydús hétvégét koronázott meg női NB I/B-s kézilabdacsapatunk idegenbeli sikere Komlón.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin