Vasárnap nehéz feladat várt a férfi U20-as csapatra az NB I/B-ben, hiszen a bajnokságban harmadik, a tizenkét forduló előtt mindössze egy meccset elvesztő Vecsés érkezett az Elek Gyula Arénába. Már az első pillanatokban érezni lehetett a pályán fiataljaink elszántságát, és hogy nem adják könnyen a bőrüket.
– Sosem feltett kézzel lépünk pályára, de nyilván nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei – emlékezett vissza a mérkőzést megelőző érzéseire a 17 védést bemutató Balogh Ádám. – Az edzőink most is azt kérték tőlünk, hogy látszódjon a küzdeni akarás és próbáljuk a saját játékunkat játszani, hiszen ha a szívünket-lelkünket a pályára tesszük, baj nem lehet.
A csapat teljesítette is edzői kérését, az első félidőben a Ferencváros stabil védekezéssel és gyors támadásokkal tartotta a lépést a Vecséssel.
– Az első félidőben, azt gondolom, teljesen pariban voltunk a Vecséssel, a végén buta hibák miatt két góllal meglépett az ellenfél, de összességében nagyon jól álltunk bele a meccsbe. Szerintem ők sem gondolták, hogy ilyen közel leszünk egymáshoz, és talán egy kicsit későn is vették észre, hogy ennyire elszántak vagyunk.
A második játékrész első felében aztán a Vecsés megrázta magát, és ötgólos előnyt alakított ki.
– A félidőben szerintem kaphatott a Vecsés egy alapos fejmosást, mert nagyon szoros volt az állás, és meg akarták megmutatni, hogy miért vannak a tabella harmadik helyén. Mi többet hibáztunk ebben az időszakban, ők pedig pontosak voltak, úgyhogy el is léptek tőlünk egy kicsit.
Kiss György vezetőedző gyorsan reagált, időt kért, ez pedig fordulópontnak bizonyult a mérkőzésen.
– Mi, kapusok nem vagyunk ott a mezőnyjátékosokkal az időkérésnél, de el tudom képzelni mi hangzott el – folytatta mosolyogva a 40 százalékos hatékonysággal védő kapus. – Mi ilyenkor Gera Pál kapusedzővel, és Hajós Ádám kapustársammal összeállunk és megbeszéljük, ki mit lát az ellenfélnél, megpróbálunk valamit kiokoskodni, hogy például mit próbáljunk meg elvenni a lövőiktől.
Ez az időkérés olyannyira jól sikerült, hogy egy 6-0-ás rohanás után már egy góllal vezettünk, viszont érkezett az utolsó nyolc perc, ahol félő volt, hogy mennyi energia maradt a csapatban a visszakapaszkodás után. Lehet, hogy a tartalékok már valóban a végét járták, de sikerült szívből megoldani az utolsó perceket és végül megnyerni a találkozót.
– Az volt a titok, hogy van egy nagyon jó a csapatunk. Nagyon szeretjük egymást, és tényleg családias a hangulat, így könnyen tudunk egymásért küzdeni. A másik dolog, hogy szerintem lelkileg is fölénybe tudtunk kerülni, egyrészt visszajöttünk mínusz ötről, másrészt igazából nekik volt veszítenivalójuk a mérkőzésen. De fantasztikus volt így, az ünnepek előtt egy ekkora győzelem, az edzőink mondták is, hogy köszönik a karácsonyi ajándékot. De ami még fontosabb, hogy ez a siker hitet és erőt ad majd a továbbiakban is, és bebizonyította, hogy a középmezőny fele van helyünk a tabellán.
Kiss György csapata a tizenegyedik jelenleg a tizenhat csapatos NB I/B-ben.
Elek Gyula Aréna, NB I/B Férfi, 13. forduló
Ferencvárosi TC U21 – Vecsési KKFT 28–26 (11–13)
Gólszerzők: Horváth-Garaba 8, Elter 6 (4), Kovács B. 4, Oláh 3, Furka 2, Bodó 2 (1), Török 1, Győri 1, Konczos 1.
Mások mellett Cirjenics-Kovacsics Anikó is várja majd a 2014 és 2018 között született gyerekeket júniusban.
Női U18-as kézilabdacsapatunk nem mindennapi módon szokott felkészülni az edzésekre, meccsekre - VIDEÓ!
Megvan csapatunk első ellenfele a női ifjúsági kézilabda Bajnokok Ligája budapesti döntő hétvégéjén.
Kende Pétert és Kiss Györgyöt Imre Bence nevelőedzőiként tüntették ki.
A Budapest Handball Cupon Mátrai Nóra együttese sportszerű döntés után megosztva lett aranyérmes.
Az FTC korábbi játékosa, klubunk munkatársa március 11-én, életének 60. évében hunyt el.
Esélyt sem adott U17-es csapatunk a házigazda horvátoknak a női ifjúsági kézilabda BL-ben.
Fordulatos meccsen, végül hét góllal múltuk felül az Ikastot az ifjúsági női kézilabda Bajnokok Ligájában.