2025. november 6.
Bevehetetlen volt szerdán a Népligeti Faház
Két korosztályban is legyőztük a Vasast, este pedig az U20-as fiúk a Dabas ellen nyertek nagy csatában.

Vasas elleni dupla ragadóval indult a szerda, hiszen előbb az U20-as, majd az U18-as lányok is a piros-kékek ellen léptek pályára. Egyik mérkőzés sem ígérkezett könnyűnek, mert az angyalföldiek mindkét korosztályban száz százalékos mérleggel álltak a bajnokságban.

Jól kezdték az idősebbek a mérkőzést, gyors támadásokkal és lerohanásgólokkal hamar ötgólos előny szereztek a félidő közepére. A Vasas ekkor még tudott váltani, és egymás után három gólt szerezve feljött 8-6-ra, Illés Mártonnak pedig időt is kellett kérnie. Az első félidő utolsó perceiben sikerült is rendezni a sorokat, és végül 13-10-es Fradi-vezetéssel fordultak a csapatok.

A második félidőben megpróbált váltani az angyalföldi csapat, és hét a hat ellen támadt, de együttesünk nagyon keményen védekezett, és többször is sikerült üres kapus gólt szereznie, sőt, Kozma Liza és Fülöp-Soponyai Natasa két-két góljának is köszönhetően a nyolcadik percben már hét gól volt az előnyünk. A forgatókönyv hasonlóan alakult, mint az első félidőben, következett három Vasas-gól és ezután Illés Márton időkérése, a lányok pedig kemény védekezéssel és Szoták Bernadett fontos védéseivel végül öt góllal, 29-24 re megnyerték a rangadót.

– Annyira összeállt most ez a védekezés, hogy őszintén megmondom, megállíthatatlannak éreztem ma a csapatot – kezdte a hatalmas mezőnymunka mellett két gólig jutó Bajnok Szófia – Talán még sosem éreztem ennyire egyben magunkat, ha megvertek engem védekezésben, egyből ott volt valaki mellettem és segített, úgyhogy ezt a meccset tényleg csapatként nyertük meg. Az elmúlt három hétben nagyon komoly edzésmunkát tettünk le az asztalra, olyan keményen játszunk egymás ellen, hogy a meccsen meg sem közelíti ezt az ellenfél, és jó látni, hogy ennek van is eredménye.

A második meccsen szorosabban alakult a mérkőzés első félideje. Első hét gólunkból ötöt szerző Borbás Dorka vezérletével sem tudtunk elszakadni a Vasastól, felváltva vezetett a két csapat az igen gólgazdagra sikeredett első félidőben, a szünetre végül 19-18-as Fradi előnnyel vonult a két csapat.

A második félidő első fele ugyanúgy alakult, mint az első harminc perc, a 46. percben 24-23-ra vezetett a Vasas. Ekkor viszont egy fantasztikus tíz percet produkált a csapat, Molnár Nóra és Tóth Boglárka góljaira és a feljavuló védekezésre építve már 34-28-ra vezettünk négy perccel a vége előtt, azaz ezt a periódust 11-4-re nyertük meg. A végére talán egy kicsit kiengedett a csapat, de ez is belefért, és nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg 36-32-re.

– Nagyon fontos rangadó volt számunkra, készültünk az ellenfélre, próbáltunk gyorsan, de okosan játszani – nyilatkozta a hat gólig bejutó Tóth Boglárka. – A második félidőben nagyot javult a védekezésünk, elöl pedig higgadtak tudtunk maradni, ennek köszönthető a győzelem. Ebből a győzelemből biztos, hogy erőt tudunk meríteni, és próbáljuk megnyerni a következő meccseinket, mind itt, mind az NB II-ben.

A Faház veretlensége az U20-as férfi csapat Dabas elleni meccsén múlott, és már első percekben látszott mindkét csapaton, hogy nem adja majd könnyen a győzelmet, mert hatalmas csata zajlott a parkettán. Ennek megfelelően hol egyik, hol másik csapat vezetett, az utolsó két perc végül ellenfelünknek sikerült jobban, és ők mehettek kétgólos előnyben pihenőre.

A második félidő első szakaszában fokozatosan sikerült átvenni az irányítást Konczos Máté Zoltán góljaira is építve, és a nyolcadik percre a kétgólos hátrányból háromgólos előnyt építettünk. Ezt egy hatperces Fradi-gólcsendet követően még sikerült ledolgoznia a Dabasnak, de ez minden erejét felemésztette a vendégcsapatnak, és a mérkőzést végül négy góllal, 36-32-re megnyerte Szénási István csapata.

November 5, Népligeti Faház

Női U20-as bajnokság:

FTC KA U20 – Vasas SC 29-24 (13-10)

Gólszerzők: Fülöp-Soponyai 7 (3), Szigeti 5 (2), Kozma 5, Bereczki 3, Bajnok 2, Hajnal 2, Kenéz 2, Jenei 1, Jeszenszki 1, Hajnal 1

Leány U18-as bajnokság:

FTC KA U18 – Vasas SC 36-32 (19-18)

Gólszerzők: Borbás 7 (3), Molnár 7, Tóth B. 6 (3), Hoffman 6,  Fűz 3, Horváth 2, Kalocsai 2, Varga 1, Bartois 1, Szénási 1

Férfi U20-as bajnokság:

FTC KA U20 – Dabasi VSE KC 36-32 (16-18)

Gólszerzők: Konczos 11, Elter 6, Győri 5, Császár 5 (5), Ágh 2, Lantos 2, Kovács 2, Sali 1, Síró 1, Tarjányi 1

Cikkajánló

Nem sikerült a pontszerzés a PLER ellen

Az U18-as és az U20-as férfi csapatunk is vereséget szenvedett a BUD Arénában.

Születésnapi ajándékot adott edzőjének az ificsapat

Krasznai Zsófia és Jeszenszki Petra is véleményt formált a legutóbbi mérkőzésről és a teljesítményéről.

"Stabil védekezésre és gyors támadójátékra törekedtünk"

Mindhárom meccsünket megnyertük az UP-bajnokságokban, az NB I/B-ben viszont nem bírtunk az Egerrel.

Tizenhárom játékost adunk a női UP-válogatottakba

A korosztályos magyar női kézilabda-válogatottak edzőtáborral és felkészülési mérkőzésekkel készülnek a héten.

NB I/B-s dupla sikerrel lett hibátlan a hétvége

Fontos pontokat szereztünk a két NB I/B-s meccsen, tízgólos győzelem az NB II-ben és Angyalföldön.

Kovács Boldizsár közelít a sérülése előtti formájához

Akadémiánk kézise többhónapos kihagyás után már három mérkőzésen pályára is léphetett.

Izgalmakból nem volt hiány a hétvégén

Időntúli hetessel nyert rangadót férfi NB I/B-s csapatunk, a női NB I/B-ben viszont egy góllal kikaptunk.

Fábián Alina nyárig kölcsönben folytatja

Kézilabda-akadémiánk beállója a szezon hátralévő részében az NB I-es Budaörs együttesét erősíti.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin