Egy döntő és két harmadik helyért vívott mérkőzés várt az FTC Kézilabda Akadémia együtteseire az utánpótlás-bajnoki négyes döntők második, egyben utolsó napján. A délelőtti programban két serdülőmeccs szerepelt.
Az U18-as fiúk Gyálon a Nyugati csoport alapszakaszgyőztesével, a NEKA-val találkoztak. A balatonbogláriak az első percekben előnybe kerültek, és bár az egész meccs során becsülettel üldöztük, utolérni egyszer sem sikerült őket, így 37-35-ös vereség és negyedik hely lett a vége.
A lányok szigetszentmiklósi tornáján U17-es csapatunk a Győrrel szállt harcba a bronzért, és ahogyan edzőnk, Szarka Éva mondta, kicsit belealudtunk az első félidőbe, így sima, 40-30-as vereséget szenvedtünk, és negyedikként zártuk a bajnokságot.
Az ifjúsági lányok döntőjében pedig a DKKA pénteki legyőzése után a NEKA várt együttesünkre. A kezdésre nem lehetett panasz, kilenc perc után 6-4-re vezettünk, de utána fokozatosan átvette az irányítást az NB I-es tapasztalattal bíró játékosokat felvonultató boglári alakulat, és 26-21-re megnyerte a döntőt.
Fiú U18-as és U20-as kézilabdacsapatunk is nagy különbséggel győzte le az Algyőt.
Akadémiánk játékosa, Szigeti Blanka egyedüli magyarként vett részt az EHF tehetségprogram idei állomásán.
Az idény eddigi legnagyobb bravúrját hajtotta végre U20-as csapatunk, amikor legyőzte a dobogón álló Vecsést.
Koczkás Viktória, Táder Luca és Tóth Dániel is elmondta véleményét az elmúlt hétvége mérkőzéséről.
Az U18-as és az U20-as férfi csapatunk is vereséget szenvedett a BUD Arénában.
Krasznai Zsófia és Jeszenszki Petra is véleményt formált a legutóbbi mérkőzésről és a teljesítményéről.
Mindhárom meccsünket megnyertük az UP-bajnokságokban, az NB I/B-ben viszont nem bírtunk az Egerrel.
A korosztályos magyar női kézilabda-válogatottak edzőtáborral és felkészülési mérkőzésekkel készülnek a héten.