2021. május 4.
Együtt vagyunk erősek
Szakmai napon vett részt az FTC Kézilabda Akadémia több szakembere Balatonbogláron.

A Ferencváros részéről Kökény Beatrix sportigazgató, Mihály Attila szakmai igazgató, a vezetőedzők közül Simics Judit és Kiss György, valamint Zsembery Dorottya gyógytornász, Sümegi Tekla humánkineziológus és Ungvári Máté erőnléti edző vett részt a Nemzeti Kézilabda Akadémián tartott szakmai továbbképzésen.

Az egésznapos előadássorozat előadói voltak:
- Hajdu János és Sótonyi László, a NEKA női, illetve férfi szakágvezetője,
- dr. Rácz Levente, a NEKA erőnléti csoportjának vezetője,
- Szalay Bernadett, a NEKA sportegészségügyi és sporttudományos gyógytornász csoportjának vezetője,
- Langmár Gergely, a NEKA sportegészségügyi és sporttudományos csoportjának vezetője,
- dr. Sáfár Sándor, az államilag elismert sportakadémiák működésével kapcsolatos feladatok ellátásért felelős miniszteri biztos,
- Mocsai Tamás, a Kézilabdaspecifikus Módszertani Központ ügyvezetője,
- Sebestyén Örs, a NEKA erőnléti edzője.

Mihály Attila szakmai igazgató rendkívül hasznosnak ítélte meg a szakmai napot. „Az akadémiai korosztályos követelményrendszeréről egyeztettünk, és úgy láttam, hogy a szakemberek véleménye nagyrészt megegyezett. Ezzel együtt még több ilyen szakmai napra lenne szükség ahhoz, hogy egy olyan keretet tudjunk adni az akadémiai rendszernek, amely még egységesebbé és hatékonyabbá teszi az utánpótlásképzést.”

Kökény Beatrix így foglalt össze a napot: „A nap vezetői részén megerősítettük azt, hogy minden tekintetben egy irányba mennek az akadémiák, és megpróbálunk kialakítani olyan sarokpontokat, amelyeket betartva minden akadémia fejlődhet. Arra próbáltunk ráerősíteni, hogy együtt vagyunk erősek, egy célért küzdünk, azért, hogy az összes akadémia megfelelő képességű gyereket neveljen a magyar kézilabdának.”

Cikkajánló

Ezüstéremmel tért haza U20-as fiúcsapatunk Nagybányáról

Keményen küzdve a második helyig jutott U20-as fiú kézilabdacsapatunk a nagybányai felkészülési tornán.

Az első 15 meccsén veretlen maradt ifjúsági csapatunk

Kézilabda-akadémiánk U20-as fiúcsapata pazarul kezdte a szezont, erről kérdeztük Kiss György vezetőedzőt.

„Megérezték, milyen a felnőttek között kézilabdázni”

Öt akadémistánk is debütált az Európa-kupában, erről kérdeztük akadémiánk sportigazgatóját, Kökény Beatrixot.

Az idén is lesz közös akadémiai kiválasztó

Újra közös kiválasztót rendeznek az államilag támogatott kézilabda-akadémiák, részletek a cikkben.

A bravúros start után megjött az étvágy

Három forduló után hibátlanok U19-es női kéziseink az NB I/B-ben; a vezetőedzőt, Illés Mártont kérdeztük.

Vereséggel kezdett a válogatott az U17-es Eb-n

A remek első félidő után a másodikban nem bírtak a franciákkal a mieink, így kikaptak az Eb-nyitányon.

Három akadémistánkkal startol a montenegrói U17-es Eb

A szerdán kezdődő U17-es Eb-n Balogh Veronika, Himer Laura és Szeibert Anna is ott lesz a magyar csapatban.

Egy ezüstéremmel zártuk az utánpótlás négyes döntőket

Mindhárom szombati helyosztón vereséget szenvedtek akadémiánk csapatai az utánpótlás FINAL4-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin