
Az akadémiai rendszer elindulásával az FTC Kézilabda Akadémia és a Dabasi Kézilabda Klub Városi Sportegyesület képviselői folyamatos egyeztetések keretében lerakták egy olyan együttműködés alapjait, amely a két szervezet szinergiái alapján az utánpótlás-nevelést koordinálja. A közös munka kezdetén látszott, hogy szinte minden fő pontban, amely az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos, egyetért a két egyesület, így hamar megszületett egy olyan, mindkét fél számára előnyös megállapodás, amely az MKSZ alapelveit is tartalmazó formát öntött.
Az együttműködés fő célja, hogy a szervezetekben lévő sportolóknak közösen biztosítják az igényeiknek, tudásszintjüknek és tehetségüknek megfelelő képzési és versenyzési lehetőségeket. A megegyezés értelmében a két klub együttműködik a kiválasztásban, összehangolja a szakmai munkát és közös továbbképzéseket tart.
Kökény Beatrix, az FTC Kézilabda Akadémia sportigazgatója: „A dabasi kézilabda Pest megye egyik legerősebb fellegvára, ahol régóta sok tehetséges fiú kézilabdázik, és egy-két éve egyre több tehetséges lányt is fel lehet fedezni a klubnál. Szeretnénk egy jó együttműködést és kapcsolatot kialakítani a dabasi kézilabda szakosztállyal, amelynek keretein belül a tehetséges gyerekek, akik akadémiai képzést szeretnének kapni, lakóhelyükhöz közel találják meg ezt a lehetőséget.”

Prohászka Csaba, a Dabasi Kézilabda Klub elnöke: „A Közép-magyarországi régió meghatározó kézilabda klubjaként sikerült egy olyan megállapodást kötni, amelyben szereplőnek, szülőnek, gyermeknek, egyesületnek bővülnek a lehetőségei, mind a sport, mind a tanulás terén. A rendszer lehetőséget biztosít mindenki számára, aki élsportolóvá szeretne válni. De annak is, aki „csak” szereti a kézilabdát. Egyesületünk színe a piros és a fehér. A Ferencvárosé a zöld és a fehér. És véletlenek nincsenek, a magyar zászló színei a piros, a fehér és a zöld. Hajrá, Dabas, hajrá, Fradi!”
Mihály Attila, az FTC Kézilabda Akadémia sportigazgatója: „Az Akadémia számára fontos, hogy olyan alternatívát kínáljon az ifjú kézilabdázóknak, amely komplex sportszakmai képzést nyújt, párhuzamosan az iskolai tanulmányokkal. Ez az együttműködés lehetőséget ad az ambiciózus dabasi gyerekek fejlődésére, az FTC Kézilabda Akadémia pedig egy kiváló nevelőegyesület munkáját segítheti a hatékony és sikeres közös jövő érdekében.”
Szilágyi István, a Dabas Kézilabda klub szakmai vezetője, a Ferencváros korábbi világválogatott játékosa: "Nagyon örülök annak, hogy nevelőegyesületem akadémiájával tudunk kialakítani egy ilyen hosszú távú együttműködést. A Ferencváros legendásan híres az utánpótlás-nevelésről, véleményem szerint új együttműködésünknek köszönhetően egy kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatot tudunk kialakítani, amely mind a két klub, mind a magyar kézilabda számára előnyös lesz.”
Férfi kézilabdacsapatunkban 12 olyan játékos szerepelhet, aki az előző évadban még az NB I/B-ben is játszott.
Hét akadémistánk is pályára lépett a zágrábi tornán remeklő válogatottakban.
Kiegyenlített első negyedóra után kapott ki U17-es csapatunk a Győrtől az ifjúsági női kézilabda BL-ben.
Noha az első félidőben héttel is vezetett, végül egy góllal kikapott U17-es csapatunk az ifjúsági BL-ben.
U17-es csapatunk a DVSC ellen lép pályára az EHF Youth Club Trophy budapesti négyes döntőjének elődöntőjében.
Mások mellett Cirjenics-Kovacsics Anikó is várja majd a 2014 és 2018 között született gyerekeket júniusban.
Női U18-as kézilabdacsapatunk nem mindennapi módon szokott felkészülni az edzésekre, meccsekre - VIDEÓ!
Megvan csapatunk első ellenfele a női ifjúsági kézilabda Bajnokok Ligája budapesti döntő hétvégéjén.