2021. július 23.
Elkezdődött a felkészülés az akadémián
Felmérésekkel és termi edzésekkel elkezdődött a munka az FTC Kézilabda Akadémián.

Mihály Attila szakmai igazgató elmondta, hogy a 2021/2022-es szezonra való felkészülést egy komplex felmérés-sorozattal kezdték el csapataink, többek között egy vadonatúj, minden igényt kielégítő konditerembem.

„Csütörtöktől szombatig naponta két csapatunk, azaz napi mintegy 50 ifjú sportoló vesz részt a felméréseken az Elek Gyula Arénában és a Tara Irodaházban kialakított többfunkciós kondicionálóteremben, módszertani központunk, a NEKA szakembereinek iránymutatása alapján. A tesztsorozatban megtalálható többek között testösszetétel-mérés, FMS-mérés, gyógytornamérés, több dinamométeres vizsgálat és futóteszt is. Ezekkel a vizsgálatokkal nemcsak a sportolók jelenlegi állapotát tudjuk felmérni, hanem a sportági képzés szempontjából fontos, egyénre szabott prognózist is kapunk játékosainkról" – mondta Mihály Attila.

Kökény Beatrix, az FTC Kézilabda Akadémia sportigazgatója az új konditeremről és a körülményekről így nyilatkozott: „Egyszerre több csapat is tud edzeni ezen a hatalmas helyen, ami megkönnyíti az erőnléti edzőink dolgát, ez maga a kánaán nekik. Az egyik teremben kerékpárok és futópadok vannak, amelyeken egyszerre 20-20 gyerek végezhet munkát, a másik teremben erőgépek lettek elhelyezve. A gyerekek extra módon ki vannak szolgálva, egy feladatuk van: edzeni, és végrehajtani az edzők utasításait.”

Több csapatunk Rácalmásra utazik majd edzőtáborba, ezzel párhuzamosan a Népligetben és az új konditeremben zajlik majd a nyári felkészülés.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Vereséget szenvedtünk az ifi BL bronzmeccsén

Kiegyenlített első negyedóra után kapott ki U17-es csapatunk a Győrtől az ifjúsági női kézilabda BL-ben.

Óriási fordulatok után kaptunk ki az elődöntőben

Noha az első félidőben héttel is vezetett, végül egy góllal kikapott U17-es csapatunk az ifjúsági BL-ben.

Szombaton kezdődik az ifi BL FINAL4

U17-es csapatunk a DVSC ellen lép pályára az EHF Youth Club Trophy budapesti négyes döntőjének elődöntőjében.

Idén nyáron is lesz Fradi kézilabdatábor

Mások mellett Cirjenics-Kovacsics Anikó is várja majd a 2014 és 2018 között született gyerekeket júniusban.

Íme, a spéci ajándék a BL Final4-ba jutó kéziseinktől!

Női U18-as kézilabdacsapatunk nem mindennapi módon szokott felkészülni az edzésekre, meccsekre - VIDEÓ!

A Debrecennel játszunk az ifi BL elődöntőjében

Megvan csapatunk első ellenfele a női ifjúsági kézilabda Bajnokok Ligája budapesti döntő hétvégéjén.

Két edzőnk is Jenővári-díjat kapott

Kende Pétert és Kiss Györgyöt Imre Bence nevelőedzőiként tüntették ki.

A sport erről is szól: megosztoztunk az első helyen

A Budapest Handball Cupon Mátrai Nóra együttese sportszerű döntés után megosztva lett aranyérmes.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin