2024. július 8.
Európa-bajnokok lettek az U16-os strandkézisek!
Két akadémistánkkal a keretében nyerte meg a bulgáriai U16-os fiú Európa-bajnokságot a magyar csapat.

Csütörtöktől vasárnapig tartották az U16-os korosztály strandkézilabda Európa-bajnokságát a bulgáriai Várnán. A magyar fiú és lány válogatottban is két-két akadémistánk szerepelt, Paczulák Dominik és Tarjányi Dániel, valamint Göllner Sára és Koczkás Viktória.

A fiúk mindössze egy vereséget szenvedtek el a döntőig vezető úton, majd az aranyéremért éppen az őket korábban legyőző spanyoloknak vágtak vissza, és szétlövést követően megszerezték a kontinensbajnoki címet. Ezzel a tavalyi U17-es Eb-cím után újabb nagy sikert ért el a fiúszakág.

A lányok is ott voltak a legjobb négy között, ám az elődöntőben a hollandokkal, a bronzmeccsen pedig a spanyolokkal szemben maradtak alul, így bár nagyon közel voltak hozzá, lemaradtak a dobogóról.

Fotó: MSV Photogrephers

Cikkajánló

Az idén is lesz központi akadémiai kiválasztó!

Hasonlóan az elmúlt 2 évhez idén is központi kiválasztót tartanak az államilag támogatott kézilabda-akadémiák.

Tíz év után nyert Eb-érmet az ifjúsági fiú válogatott

Négy FTC-játékossal, hosszabbításban harcolta ki az Eb-bronzot az ifjúsági fiú kéziválogatott Podgoricában.

Négy akadémistánk játszhat a kínai ifjúsági vb-n

Balogh Veronika, Bede Fanni, Papp Dorka és Szeibert Anna is ott lesz a csütörtökön kezdődő világbajnokságon.

Iváncsik Tamás csatlakozik az edzői stábhoz

Nyártól a korábbi 117-szeres válogatott kézilabdázó irányítja akadémiánk U18-as fiúcsapatát. Őt kérdeztük.

Már a legjobb nyolc között az Eb-n az ifi válogatott

Csoportmásodikként jutott a középdöntőbe a négy FTC-játékossal felálló ifjúsági kéziválogatott Montenegróban.

Négy Fradi-játékos játszhat a fiú ifi Eb-n

Népes FTC-küldöttség – négy játékos és két stábtag – utazik a podgoricai ifjúsági kézi Európa-bajnokságra.

„Az első pillanatban látszott, mekkora tehetség”

Rangos elismerést kapott trénerünk, Simon Petra nevelőedzője, Grandpierre Judit. Őt kérdeztük irányítónkról.

Hat akadémistánk is az NB I-ben folytatja

Az FTC Kézilabda Akadémián nevelkedő tehetségek közül hatan az NB I-ben bizonyíthatnak nyártól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin