2020. december 28.
Fontos, hogy jó embereket is neveljünk
Az FTC Kézilabda Akadémia a karácsonyi ünnepek alatt 360 ezer forintot gyűjtött jótékony célokra.

Ahogy a Ferencvárosi Torna Club is komoly figyelmet szentel a társadalmi felelősségvállalás fontosságára, úgy az FTC Kézilabda Akadémia is igyekszik ezt az utat járni, ezért a játékosok és a munkatársak között gyűjtést szerveztek az ünnepek előtt.

Az összegyűlt pénzből 100.000 forintot az SMS-1-es betegségben szenvedő, alig több mint egy éves kisfiú, Zsombor kezelésére utal át akadémiánk, és ugyanekkora összeget kap a Tábitha Gyermekhospice Ház is.

Továbbá 160.000 forintot gyűjtöttünk Boscónak, annak a menhelyes kutyának, amelyet még októberben fogadtunk virtuálisan örökbe a Szurkolók az Állatkínzás Ellen szervezet közbenjárásával. Ebből az összegből közel fél évre elegendő kutyatápot kap Bosco.

Kökény Beatrix, az FTC Kézilabda Akadémia sportigazgatója kiemelte, hogy szeretnék, ha a fiatalok már most megismerkedjenek a társadalmi felelősségvállalás fontosságával.

„Én személy szerint sok mindent a szívemen viselek, és bízom benne, hogy az ilyen akcióknak köszönhetően a gyerekek is így fognak szocializálódni, és felnőttként is sokat fognak adakozni és segíteni a rászorulóknak. Bízom abban is, hogy a jövőben még több, ehhez hasonló eseményt tudunk szervezni, véradásra vagy társadalmi munkára szeretnénk menni a játékosainkkal. Egy profi sportolónak nemcsak a pályán kell kiválóan teljesítenie, hanem az élet más területén is példát kell mutatnia. Nekünk az a célunk, hogy nemcsak válogatott, NB I-es szintű játékosokat, hanem jó embereket is neveljünk” – mondta Kökény Beatrix.

Cikkajánló

Nagy lehetőség a fiataloknak a következő szezon

Férfi kézilabdacsapatunkban 12 olyan játékos szerepelhet, aki az előző évadban még az NB I/B-ben is játszott.

Arany- és bronzérem az U17-es strandkézi Eb-n

Hét akadémistánk is pályára lépett a zágrábi tornán remeklő válogatottakban.

Vereséget szenvedtünk az ifi BL bronzmeccsén

Kiegyenlített első negyedóra után kapott ki U17-es csapatunk a Győrtől az ifjúsági női kézilabda BL-ben.

Óriási fordulatok után kaptunk ki az elődöntőben

Noha az első félidőben héttel is vezetett, végül egy góllal kikapott U17-es csapatunk az ifjúsági BL-ben.

Szombaton kezdődik az ifi BL FINAL4

U17-es csapatunk a DVSC ellen lép pályára az EHF Youth Club Trophy budapesti négyes döntőjének elődöntőjében.

Idén nyáron is lesz Fradi kézilabdatábor

Mások mellett Cirjenics-Kovacsics Anikó is várja majd a 2014 és 2018 között született gyerekeket júniusban.

Íme, a spéci ajándék a BL Final4-ba jutó kéziseinktől!

Női U18-as kézilabdacsapatunk nem mindennapi módon szokott felkészülni az edzésekre, meccsekre - VIDEÓ!

A Debrecennel játszunk az ifi BL elődöntőjében

Megvan csapatunk első ellenfele a női ifjúsági kézilabda Bajnokok Ligája budapesti döntő hétvégéjén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin