2026. január 19.
Fontos két pontot szereztünk a közvetlen rivális ellen
Négygólos győzelmével értékes két pontot szerzett női U20-as csapatunk az NB I/B-ben a Gárdony ellen.

Rangadó várt szombaton női U20-as együttesünkre az Elek Gyula Arénában a Gárdony ellen, hiszen a csapatokat két hely, és a mérkőzés előtt öt pont választotta el a tabellán. A találkozó elején gyors gólváltások jellemezték a játékot, egyik fél sem tudott elszakadni a másiktól, bár egy lépéssel mindig a Gárdony előtt jártunk. A félidő hajrája kifejezetten jól sikerült Illés Márton együttesének, és egy 4–1-es sorozattal sikerült négygólos előnyt kialakítani, így 19–15-ös vezetéssel mehettünk szünetre.

A második játékrész elején tovább nőtt a különbség, sőt a 47. percben már tíz góllal is vezettünk, és úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés. A vendégek azonban nem adták fel, támadásainkba több technikai hiba is csúszott, így a végére a Gárdony közelebb zárkózott, de a győzelmünk nem forgott veszélyben, és nagyon fontos két pontot szereztünk.

– Szerintem a csapat végig extrán fókuszált volt, nagyon vártuk már ezt a mérkőzést, és sokat készültünk rá – nyilatkozta boldogan Halász Tímea Alíz, aki épp a mérkőzés napján ünnepelte tizennyolcadik születésnapját. – Úgy érzem, mindent kiadtunk magunkból, amit csak lehetett. Az volt a célunk, hogy erősen kezdjük a második félidőt, és ez most sikerült is, ennek nagyon örülünk. Szerintem minden ember álma, hogy ilyen tizennyolcadik születésnapja legyen, szóval tényleg nagyon boldogan tudok majd ünnepelni. Ez a két pont szerintem extra motivációt adhat a folytatásra, és remélem, hogy erre a tavaszi szezonban is tudunk majd építeni.

Női U20-as csapatunk győzelmével  feljött az NB I/B-ben a tizenkettedik helyre, és három pontra megközelítette az előttünk álló Gárdony-Pázmánd NKK együttesét.

NŐI KÉZILABDA NB I/B
13. forduló, Elek Gyula Aréna

Ferencvárosi TC U20 – Gárdony-Pázmánd NKK 35–31 (19–15)
Gólszerzők: Fülöp-Soponyai 8 (3), Kozma 7, Csaja 4, Szigeti 4, Fábián 3, Bajnok 3, Táder 2, Szeibert 2, Hajnal 1, Ács 1.

Cikkajánló

Vereséget szenvedtünk az ifi BL bronzmeccsén

Kiegyenlített első negyedóra után kapott ki U17-es csapatunk a Győrtől az ifjúsági női kézilabda BL-ben.

Óriási fordulatok után kaptunk ki az elődöntőben

Noha az első félidőben héttel is vezetett, végül egy góllal kikapott U17-es csapatunk az ifjúsági BL-ben.

Szombaton kezdődik az ifi BL FINAL4

U17-es csapatunk a DVSC ellen lép pályára az EHF Youth Club Trophy budapesti négyes döntőjének elődöntőjében.

Idén nyáron is lesz Fradi kézilabdatábor

Mások mellett Cirjenics-Kovacsics Anikó is várja majd a 2014 és 2018 között született gyerekeket júniusban.

Íme, a spéci ajándék a BL Final4-ba jutó kéziseinktől!

Női U18-as kézilabdacsapatunk nem mindennapi módon szokott felkészülni az edzésekre, meccsekre - VIDEÓ!

A Debrecennel játszunk az ifi BL elődöntőjében

Megvan csapatunk első ellenfele a női ifjúsági kézilabda Bajnokok Ligája budapesti döntő hétvégéjén.

Két edzőnk is Jenővári-díjat kapott

Kende Pétert és Kiss Györgyöt Imre Bence nevelőedzőiként tüntették ki.

A sport erről is szól: megosztoztunk az első helyen

A Budapest Handball Cupon Mátrai Nóra együttese sportszerű döntés után megosztva lett aranyérmes.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin