2023. január 7.
Harmadikok lettünk a lányok akadémiai tornáján
Az Elek Gyula Aréna adott otthont a lány akadémiai tornasorozat II. fordulójának, amelyen harmadikok lettünk.

Október közepén Győrben startolt a 2007-es és 2008-as születésű kézilabdás lányok akadémiai tornasorozata, amelyen természetesen a ferencvárosi fiatalok is részt vesznek. Az első viadalon az FTC Kézilabda Akadémia együttese meglehetősen fiatal csapattal vett részt, de így is mindhárom meccsén helyt állt, és végül a harmadik helyen zárt. Az eredményességnél persze sokkal fontosabb, hogy miközben a korosztályos bajnokság jelentős részében nem kell túl nagy erőfeszítéseket tenniük a játékosoknak, minél több éles mérkőzést játszanak a többi akadémia ellen – erről beszélt akkor együttesünk vezetőedzője, Pádár Ildikó is.

A széria második állomásának az Elek Gyula Aréna adott otthont: az együttesek 2x25 perces mérkőzéseket játszottak, a zömében 2008-as játékosokkal felálló csapatunk a nyitómeccsen kikapott a Győrtől, majd legyőzte a Debrecent, végül pedig a Nemzeti Kézilabda Akadémiától szenvedett vereséget. A tornát egyébként százszázalékos mérleggel a Győri ETO KC Akadémia nyerte.

Az eseményt így értékelte akadémiánk szakmai igazgatója, Mihály Attila:

– A gyerekek és a szakemberek is várták, hiszen ezek a tornák, ezek a mérkőzések színesítik a csapatok versenyidőszakát. Az akadémiai együttesek közel hasonló játékerőt képviselnek, emiatt izgalmas, szakmailag előre mutató találkozókat vívhatnak a csapatok. Ez mindenképpen pozitív, hiszen az akadémiák legfőbb feladata, a minőségi utánpótlásképzés, a sportolók legmagasabb szintű fejlesztése ilyen és ehhez hasonló állomások mentén tud reálisan megvalósulni.

Majd kitért arra is, mi lehet a legfontosabb hozadéka a tornasorozatnak.

– Az akadémiák közös és egybehangzó véleménye volt, hogy a legfiatalabb akadémiai korosztály versenyeztetésének minőségén és mennyiségén érdemes változtatni. 2022 tavaszán a módszertani központ irányításával a tornarendszer részletei kidolgozásra kerültek, ősszel a fordulók időpontjait is meghatároztuk közösen, amelyek igazodnak az MKSZ versenyidőpontjaihoz. A női szakágban ez már a második torna volt, az első, Győrben tartott fordulónak szintén pozitív visszhangja volt a többi akadémia részéről is.

A sorozatban még két fordulót rendeznek az idényben, február második hétvégéjén Balatonbogláron, április végén pedig Debrecenben találkoznak a csapatok.

LÁNY AKADÉMIAI TORNA
2. forduló, Elek Gyula Aréna

FTC Akadémia – Győri ETO KC Akadémia 21-24
NEKA – DVSC Akadémia 26-24
FTC Akadémia – DVSC Akadémia 27-22
Győri ETO KC Akadémia – NEKA 25-22
Győri ETO KC Akadémia – DVSC Akadémia 27-21
FTC Akadémia – NEKA 26-29

A második forduló végeredménye: 1. Győri ETO KC Akadémia 6 pont, 2. NEKA 4, 3. FTC Akadémia 2, 4. DVSC Akadémia

Cikkajánló

Két edzőnk is Jenővári-díjat kapott

Kende Pétert és Kiss Györgyöt Imre Bence nevelőedzőiként tüntették ki.

A sport erről is szól: megosztoztunk az első helyen

A Budapest Handball Cupon Mátrai Nóra együttese sportszerű döntés után megosztva lett aranyérmes.

Április 14-én búcsúztatják Csizmadia Csabát

Az FTC korábbi játékosa, klubunk munkatársa március 11-én, életének 60. évében hunyt el.

Ott vagyunk a budapesti négyes döntőben!

Esélyt sem adott U17-es csapatunk a házigazda horvátoknak a női ifjúsági kézilabda BL-ben.

Győzelemmel kezdtünk az ifi BL-ben

Fordulatos meccsen, végül hét góllal múltuk felül az Ikastot az ifjúsági női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Hajós Ádám ajándéknak tekinti az NB I-es lehetőséget

Kézilabda-akadémiánk kapusa már négy élvonalbeli meccsen védett férfi felnőttcsapatunkban.

Újabb győztes rangadó a férfi NB I/B-ben

Hibátlan hetet zártak fiúcsapataink, a lányoknál ezúttal vegyes volt a mérleg.

Kiütéses győzelem a PLER ellen az NB I/B-ben

Az utánpótlás-bajnokságokban nyertek a lányok, NB I/B-ben nem; Bari-Nagy csapatai 3-3 pontot szereztek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin