2020. augusztus 13.
Hasznos meccsek az alakuló U15-ösöknek
Két, nagyon hasznos felkészülési mérkőzést játszott csütörtökön U15-ös fiú kézilabdacsapatunk.

A csak 2006-os és 2007-es születésű játékosokból álló FTC Kézilabda Akadémia a 2005-ös és 2006-os születésű NEKA-t látta vendégül két találkozó erejéig. Mindkét meccs ugyanazon forgatókönyv szerint zajlott, az első félidők azonos játékerőt és eredményt hoztak, a második játékrészekben azonban az idősebb, ezáltal fizikálisan és technikailag is képzettebb vendégek mindkétszer elhúztak. Az első mérkőzést 30-15-re, a másodikat 31-17-re nyerte a NEKA, de ahogy Bari-Nagy Lajos vezetőedző is elmondta, nem az eredmény volt a fontos.

„Az, hogy egy évvel idősebbekkel játszottunk, az ebben a korban nagyon sokat számít. Az első sorunk fel tudta venni a kesztyűt az ellenféllel, de a cseréink még nincsenek azon a szinten, mint ahol a NEKA cseréi vannak. Tavaly az első osztály alsóházában végzett ez a korosztályunk, innen szeretnénk az élmezőnybe kerülni. Ennek érdekében hoztunk öt új játékost, és kőkeményen elkezdtünk dolgozni, hogy mire elindul a bajnokság, addigra sikerüljön felzárkóznunk” – mondta Bari-Nagy Lajos.

A csapat jövő héten pénteken és szombaton Tatabányán is egy rangos tornán vesz részt, majd a korosztály egyik legjobbja, a PLER otthonában is pályára lép egy tornán, ahol a házigazda mellett többek között a Szeged és a Veszprém is ott lesz. A vezetőedző nem véletlenül választott erősebb ellenfeleket az edzőmérkőzésekre, ugyanis szeretné lemérni még a bajnokság előtt, hogy hol tartunk az elithez képest.

Kövess bennünket Instagramon is:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Három felkészülési mérkőzésből hármat nyertek az FTC Kézilabda Akadémia lány csapatai szerdán. Pádár Ildikó U15-ös együttese nyolc új játékossal, és a sérült csapatkapitány, Golovin Nóra nélkül állt fel a Dunaújváros otthonában, de ez nem látszott a csapat teljesítményén, legalább is az eredményt nézve. Az első mérkőzést 42-27-re, a másodikat pedig 31-26-ra nyertük meg. "Három hete kezdtük a lányokkal a közös munkát, amiben volt egy kis edzőtábor és sok akadémiai felmérés is - kezdte Pádár Ildikó, a csapat edzője. - Mind a felkészülés, mind a felmérés fontos eleme, hogy meccs közben lássam a lányokat, és ők is megismerjék egymást. Ma mindenki több poszton is kipróbálhatta magát, hiszen ez is értékes tapasztalás a lányoknak, valamint építi a csapat egységét. Nagyon elégedett vagyok velük, bátran küzdöttek, figyeltek az instrukcióimra, folyamatosan biztatták egymást." Szerda este ifista lányaink a Vasas otthonába látogattak, ahol az első félidő hajráját nagyon megnyomták, ennek köszönhetően a szünetben már nyolc volt a két csapat között (12-20), végül pedig 38-28-as győzelmet arattunk. Utóbbi meccsen ott jártunk mi is, mutatunk néhány képet a mérkőzésről és a mosolygós lányokról. ☺️💚 Még több fotó Facebook-oldalunkon! 📸 #ftckezilabdakademia #kezilabdakademia #utanpotlas #kezilabda #handball #handballpassion #handballplayer

FTC Kézilabda Akadémia (@ftc_kezilabda_akademia) által megosztott bejegyzés,

Cikkajánló

Ezüstéremmel tért haza U20-as fiúcsapatunk Nagybányáról

Keményen küzdve a második helyig jutott U20-as fiú kézilabdacsapatunk a nagybányai felkészülési tornán.

Az első 15 meccsén veretlen maradt ifjúsági csapatunk

Kézilabda-akadémiánk U20-as fiúcsapata pazarul kezdte a szezont, erről kérdeztük Kiss György vezetőedzőt.

„Megérezték, milyen a felnőttek között kézilabdázni”

Öt akadémistánk is debütált az Európa-kupában, erről kérdeztük akadémiánk sportigazgatóját, Kökény Beatrixot.

Az idén is lesz közös akadémiai kiválasztó

Újra közös kiválasztót rendeznek az államilag támogatott kézilabda-akadémiák, részletek a cikkben.

A bravúros start után megjött az étvágy

Három forduló után hibátlanok U19-es női kéziseink az NB I/B-ben; a vezetőedzőt, Illés Mártont kérdeztük.

Vereséggel kezdett a válogatott az U17-es Eb-n

A remek első félidő után a másodikban nem bírtak a franciákkal a mieink, így kikaptak az Eb-nyitányon.

Három akadémistánkkal startol a montenegrói U17-es Eb

A szerdán kezdődő U17-es Eb-n Balogh Veronika, Himer Laura és Szeibert Anna is ott lesz a magyar csapatban.

Egy ezüstéremmel zártuk az utánpótlás négyes döntőket

Mindhárom szombati helyosztón vereséget szenvedtek akadémiánk csapatai az utánpótlás FINAL4-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin