
Ifjúsági női kézilabda-vb, Észak-Macedónia, középdöntő:
Norvégia-Magyarország 19-24 (9-9)
gólszerzőink: Simon 6, Szabó A. 5, Juhász 5, Csernyánszki 4, Farkas 3, Csíkos
A hibátlan, a középdöntőben négy ponttal álló magyar válogatott a kétpontos Norvégia ellen lépett pályára abban a tudatban, hogy ha legalább egy pontot szerez, akkor biztosan továbbjut. A tét nagyságának megfelelően kezdődött a mérkőzés, ahogy a franciák elleni rangadón, úgy a norvégok elleni csatában is kevés gól esett. Az első félidőben felváltva vezettek a csapatok, de egynél nagyobb egyszer sem volt a különbség. A szünetben is 9-9-et mutatott az eredményjelző tábla.
A második félidőre jóval hatékonyabb lett a támadójátékunk, a ferencvárosi Simon Petra sorra dobta a gólokat, mi pedig növelni tudtuk az előnyünket – negyed óra után már öt góllal vezettünk. Egyre magabiztosabban játszott a magyar válogatott, a norvég pedig egyre bizonytalanabbul, végül megérdemelten nyertünk, és jutottunk be ezzel a nyolc közé.
A mérkőzés legjobbjának a hat gólig jutó Simon Petrát választották – az idei vébén már másodszor. A többi ferencvárosi közül Imre Szofi a hajrában állt be, míg Sass Kincső és Kármán Luca ezúttal nem kapott lehetőséget.
A negyeddöntőben vasárnap, 20.30-kor Egyiptom lesz az ellenfél.
Férfi kézilabdacsapatunkban 12 olyan játékos szerepelhet, aki az előző évadban még az NB I/B-ben is játszott.
Hét akadémistánk is pályára lépett a zágrábi tornán remeklő válogatottakban.
Kiegyenlített első negyedóra után kapott ki U17-es csapatunk a Győrtől az ifjúsági női kézilabda BL-ben.
Noha az első félidőben héttel is vezetett, végül egy góllal kikapott U17-es csapatunk az ifjúsági BL-ben.
U17-es csapatunk a DVSC ellen lép pályára az EHF Youth Club Trophy budapesti négyes döntőjének elődöntőjében.
Mások mellett Cirjenics-Kovacsics Anikó is várja majd a 2014 és 2018 között született gyerekeket júniusban.
Női U18-as kézilabdacsapatunk nem mindennapi módon szokott felkészülni az edzésekre, meccsekre - VIDEÓ!
Megvan csapatunk első ellenfele a női ifjúsági kézilabda Bajnokok Ligája budapesti döntő hétvégéjén.