2020. július 31.
Kiváló mérleg az edzőmeccseken
A négyből három akadémiás csapatunk magabiztos győzelmet aratott felkészülési mérkőzésen pénteken.


A hétfőtől Rácalmáson edzőtáborozó serdülő és ifi lány együttesünk is a Dunaújváros elleni egy-egy edzőmérkőzéssel zárta a hetet. A serdülők és az ifik is, tehát Szarka Éva és Simics Judit lányai is az első perctől kezdve vezetve magabiztosan nyertek, előbbi csapat 34-26-ra, utóbbi pedig 36-21-re.

„Március óta nem játszottunk meccset, ezért most az volt a legfontosabb, hogy a lányok élvezzék a játékot, és ne sérüljön meg senki. Az egész hét nagyon kemény volt, sokat edzettünk, elfáradtunk, de örülök, hogy így is sikerült magabiztosan nyernie mindkét csapatunknak” – mondta Simics Judit.

A fiúk is lejátszották első edzőmérkőzéseiket, ám ők eggyel nagyobb korosztály ellen – egyaránt az Elek Gyula Arénában. Kende Péter serdülő együttese 34-21-re kikapott a Budai Farkasok ifijétől, Kiss György ificsapata azonban végig vezetve, a hajrában kiengedve is 32-30-ra verte a másodosztályú Budai Farkasok felnőtt csapatát.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Ezüstéremmel tért haza U20-as fiúcsapatunk Nagybányáról

Keményen küzdve a második helyig jutott U20-as fiú kézilabdacsapatunk a nagybányai felkészülési tornán.

Az első 15 meccsén veretlen maradt ifjúsági csapatunk

Kézilabda-akadémiánk U20-as fiúcsapata pazarul kezdte a szezont, erről kérdeztük Kiss György vezetőedzőt.

„Megérezték, milyen a felnőttek között kézilabdázni”

Öt akadémistánk is debütált az Európa-kupában, erről kérdeztük akadémiánk sportigazgatóját, Kökény Beatrixot.

Az idén is lesz közös akadémiai kiválasztó

Újra közös kiválasztót rendeznek az államilag támogatott kézilabda-akadémiák, részletek a cikkben.

A bravúros start után megjött az étvágy

Három forduló után hibátlanok U19-es női kéziseink az NB I/B-ben; a vezetőedzőt, Illés Mártont kérdeztük.

Vereséggel kezdett a válogatott az U17-es Eb-n

A remek első félidő után a másodikban nem bírtak a franciákkal a mieink, így kikaptak az Eb-nyitányon.

Három akadémistánkkal startol a montenegrói U17-es Eb

A szerdán kezdődő U17-es Eb-n Balogh Veronika, Himer Laura és Szeibert Anna is ott lesz a magyar csapatban.

Egy ezüstéremmel zártuk az utánpótlás négyes döntőket

Mindhárom szombati helyosztón vereséget szenvedtek akadémiánk csapatai az utánpótlás FINAL4-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin