Fantasztikus tavaszt produkált idén Kovács Boldizsár, kézilabda akadémiánk 18 éves jobbszélsője, aki az őszt még az NB II-es és az U20-as csapatban kezdte meg, márciusban azonban előbb kölcsönjátékosként lehetőséget kapott két NB I/B-s meccsen, majd április végén bemutatkozhatott az NB I-ben is, ahol három mérkőzésen négy gólt szerzett.
– Az idei tavaszt hatalmas fejlődési lehetőségként éltem meg, nagyon élveztem, hogy egyre nagyobb lépcsőfokokat kell megugranom, és úgy érzem, sikerült is élni a lehetőséggel – kezdte Kovács Boldizsár. – Az, hogy bemutatkozhattam az NB I-ben hatalmas motivációt adott nap, mint nap, hogy jó úton haladok, folytassam, amit csinálok, és érdemes ennyi munkát belefektetni.
A szezon végén volt szó arról is, hogy a felnőttcsapattal kezdheti meg majd a nyári felkészülést, de egy vizsgálat után rossz híreket kapott.
– A szezon végén volt egy felmérés, ahol az izomerő kifejtését mérték, és kiderült, hogy ötven százalékkal gyengébb volt a jobb lábam, mint a bal. Begyulladt a patellám, és azonnal szóltak, hogy ezzel foglalkoznunk kell, mert még súlyosabb sérülés is lehet a vége. A klubtól az első perctől minden támogatást megkaptam, műteni szerencsére nem kellett a lábam, de azonnal elkezdtem egy kezelést, utána pedig gyógytornával szép fokozatosan felhoztam a sérült lábam a másik szintjére.
Kovács Boldizsárnak külön fájó pont volt, hogy nem vehetett részt sérülése miatt az U19-es világbajnokságon a válogatottal, de október eleji visszatérése óta már három mérkőzésen játszott, és most csak arra koncentrál, hogy minél hamarabb százszázalékos formába lendüljön.
– Az elsődleges cél az, hogy a régi formámat visszanyerjem, stabilan játsszak az NB I/B-ben, és szépen lassan felépítsem magam a sérülés előtti szintre. Az első meccsemen az U20-as csapatban 20-25 percet kaptam, ami hatalmas élmény volt, mert nagyon jó érzés volt újra pályára lépni. Fél évig azért dolgoztam, hogy az a pillanat eljöjjön, így visszaigazolódott a sok munka, amit belefektettem. A két NB I/B-s meccsem is jól alakult, napról napra tényleg egyre jobban érzem magam, ahogy kezdem visszanyerni a formámat. Szeretném ezúton is megköszönni mindenkinek, aki segített: a klubnak, az orvosoknak, a gyógytornásznak, az edzőimnek, a mentáltréneremnek, akivel azon dolgoztunk, hogy ne féltsem a lábam a hosszú kihagyás után.
Az U18-as és az U20-as férfi csapatunk is vereséget szenvedett a BUD Arénában.
Krasznai Zsófia és Jeszenszki Petra is véleményt formált a legutóbbi mérkőzésről és a teljesítményéről.
Mindhárom meccsünket megnyertük az UP-bajnokságokban, az NB I/B-ben viszont nem bírtunk az Egerrel.
A korosztályos magyar női kézilabda-válogatottak edzőtáborral és felkészülési mérkőzésekkel készülnek a héten.
Fontos pontokat szereztünk a két NB I/B-s meccsen, tízgólos győzelem az NB II-ben és Angyalföldön.
Időntúli hetessel nyert rangadót férfi NB I/B-s csapatunk, a női NB I/B-ben viszont egy góllal kikaptunk.
Két korosztályban is legyőztük a Vasast, este pedig az U20-as fiúk a Dabas ellen nyertek nagy csatában.
Kézilabda-akadémiánk beállója a szezon hátralévő részében az NB I-es Budaörs együttesét erősíti.